KÉZILABDA – Ez csak a miénk!

Ez a rohadék Covid-vírus nemcsak az embereket pusztítja el százasával hetente hazánkban, de öli a kapcsolatrendszereket és gyilkolja az érzelmeket, az összetartozás, a közös együttlét lehetőségeit is. Mert naná, hogy szerettünk volna ott lenni újra az arénában több ezren, hogy ismét megnézzük a Telekom Veszprém–Veszprémi KKFT NB I-es bajnoki mérkőzést, mint szeptember elején. Mert ez nekünk, a megyeszékhelyen élőknek igazi, ritka kiváltság és privilégium, senki másnak nincs ilyen lehetősége, hogy városi rangadót nézhessen a legnépszerűbb hazai sportágak egyikében.

Ahogy Ligetvári Patrik fogalmazott: ez az összecsapás Veszprém igazi sportünnepe. Azt már én teszem hozzá, amiért nagyon sokan irigyelhetnek és irigyelnek is bennünket. Hiszen elviekben, „békeidőben” azért mégiscsak hetente lehetne látni a lelátóról élvonalbeli kézilabdameccseket. De most háború van, életre-halálra a vírus ellen. Ami mindenkit megvisel. Klubokat, edzőket, játékosokat, szurkolókat egyaránt.

Mert a sport maga érzelem. Elkötelezettség valami és valakik mellett, amely akár egy életre is szólhat. És ezt az érzést most magunkban kellett tartani, amikor kedvenceink egymás ellen léptek pályára. Tudtuk persze, hogy az erősebb, a jobb csapat győzni fog és azt is, hogy a fiatalok majd nem hagyják magukat, mert ebből töltődhetnek, gyűjthetnek erőt azokra a mérkőzésekre, amelyen nekik van győzelmi esélyük.

Így is történt. Egy-egy találat híján szinte gólra pontosan ugyanaz az eredmény született, mint az első lokálderbin. A „nagy testvér” tizenhattal verte az „öccsét”, amely igyekezett magát tartani, de ennyi kilogramm és centiméter fölénnyel, na és persze tudásbeli, rutin különbséggel nehéz ennél jobban ellenállni, mert a „bratyó” fizikálisan is felőrli a nála gyengébbet, és ezzel fejben is elfárad. Ebből következnek a technikai hibák, eladott labdák, kimaradt büntetők és ziccerek, aminek a vége 36–20 (17–10). Csapataink lejátszották a kötelezőt egymás ellen erre az idényre.

Reménykedjünk abban, hogy jövőre újra nézők előtt, egy érzelmektől is felfűtött hangulatban lehet majd látni egymás ellen játszani a két veszprémi csapatot. Mert ne felejtsük: ez a kiváltság a rosszkedvünk évében is csak a miénk, veszprémieké!

Donát Tamás