KÁROMKODÁS – Ne a tükröt hibáztasd!

Többször káromkodnak honfitársaink, mint ahányszor azt mondják, jó napot! Eldurvult nem csak az utca, de a közélet nyelve is. Öregek, fiatalok, nők, férfiak örömükben, bánatukban, válogatás nélkül csúnyán beszélnek. Kulturálatlanok vagyunk?

Műsorvezetők, sztárriporterek, hírmagyarázók és persze politikusok káromkodnak egyenes adásban. Ha sikerül, kisípolják beszédükből az inkriminált szavakat. A mosdatlan, durva beszéd állítólag növeli a nézettségi indexet. Kérdés, csupán a szűkagyú tömeg vevő rá, vagy éppen hogy az értelmiség is? Káromkodik, mint egy kocsis, mondja a régi magyar szólás. Hol vagyunk ettől már? Napjainkban például a közlekedésben, az utakon szitkozódik mindenki, intelligensek és bunkók. Részévé vált a zsargonnak, hiába tiltja a vallás és az etikett egyaránt.

Durva beszéddel fejezi ki az érzelmeit, aki másképpen nem tudja, mert szegényes a szókincse, így tanulta, így találja poénosnak, stb. A káromkodást kiirtani nem lehet a nyelvből, egyidős vele. Akkor válik problémává, ha eluralkodik a közbeszédben. Amikor az útszéli, hányaveti társadalmi normák szinte kötelezővé teszik. Ám téved az, aki tiltással akarja elejét venni ennek a káromkodós divathullámnak. A nevelés, a stresszhelyzeteket előidéző körülmények kulturált feloldása, átalakítása például hatásosabb lenne a büntetésnél, csak ugye ahhoz idő kell, meg tudás és akarat.

A káromkodásnak hagyománya van. Általános vélekedés szerint olyan szelep, amin kiengedjük a gőzt. Amikor az adrenalinszint megnövekszik, legyen szó kellemes vagy kellemetlen okról, magyar embernek, de a balkáninak talán még inkább, káromkodás jön a szájára. Kérdés, hogy ettől megkönnyebbül-e, vagy még inkább bepöccen? A szitkozódás története a társadalmak formálódásához, a szociális kultúrák létrejöttéhez kötődik. Nem kizárt, hogy a fizikai erőszakot váltotta fel a verbális agresszió, de ahhoz, hogy ez létrejöjjön már lennie kellett valamiféle vallásnak, etikának. A verbális agresszió mellett a vulgáris kifejezések a tehetetlenség, a megalázottság, a védekezés jelei is lehetnek. Tehát elmondható, hogy a káromkodás nem csak nyelvi, de társadalmi jelenség is, sőt kulturális, amint bekerül az alkotásokba, irodalmi művekbe. Évezredeken keresztül különféleképpen viszonyultak hozzá, a modern társadalmakban van ahol pénzbüntetéssel sújtják, amennyiben sértő szándékkal nyilvánosan szidnak valakit. Talán a legszigorúbb ebből a szempontból Oroszország, ahol Putyin törvénnyel tiltotta meg az obszcén beszédet nyilvános helyen, beleértve a mozikat, színházakat és művelődési intézményeket. A büntetés akár ezer euró is lehet. 

Ez azért is abszurd, mert hogyan ábrázolja a szerző a világot, ha bizonyos szavak használata tilos? Hiszen a lepusztult nyelv csakis önmagával ábrázolható. Magyarországon a nyolcvanas években Spiró György drámája, a Csirkefej körül támadtak emiatt viták. Sértette a vájt fülűeket a nyócker trágár beszéde, az a kommunikációra képtelen nyelv, ami ennek a drámának a kötőszövete és nem mellesleg a kapcsolatok elembertelenedésének a jele. Spiró ennek a végtelenül sivár nyelvnek a reflektorfénybe állításával tudatosítja, itt már nincsenek se ideálok, se gondolatok, se értelem. Nincs pozitív életminta. Nincs semmi, ami az embert a pusztítástól, gyilkosságtól visszatartaná. Csak primitív ösztönélet van. Csak értelmetlen hétköznapi agresszió.

Már Gogol is megmondta: „Ne a tükröt szidd, ha a képed ferde!” Az irodalomból, színházból, filmből nem lehet kitiltani a kompromittáló szavakat, hiszen ezekkel ábrázolhatók adott karakterek. A művész nem alázható meg mesterséges korlátokkal, mert hiteltelenné, képmutatóvá, hamissá, üressé, súlytalanná válhat a mű. Viszont mindenről, amit kimondanak a műben, meg lehet kérdezni: miért? És ha megvan a válasz, azon el lehet gondolkodni. Mert a kérdések és válaszok, ha helyénvalók, akkor felvilágosítanak, megkönnyebbítenek, netalán összezavarnak, lázba hoznak, megharagítanak, felvidítanak, elszomorítanak, további beszédre sarkallnak, stb. Akkor van baj, ha elhallgattatnak. Ha betiltják egy képmutatóan és elnyomóan szervezett társadalom logikus kifejezésének a formáját.