JÁRVÁNYNAPLÓ – Rendezte David Lynch

Azt se tudom, hogy milyen nap van ma, de nem is érdekel. Teljesen mindegy. Már a napszakok is kezdenek összemosódni. A saját belső órám szerint élek, ennyi öröme van az önkaranténnak. Későn fekszem, későn kelek, sokat alszom. Mindig ez volt a vágyam.

Csak akkor van baj, ha a postást várom, vagy valami más elintézni való ügyem akad hivatali időben. Délben még csak reggelizek, ami azért gond, mert Ottó ebédelni akar, ha elkongatják a delet. Ő is a saját belső órája szerint él. Azzal, hogy az emberek most otthon vannak, kedvük szerint variálhatják az aktív időt. Megtanulunk úgy belépni a 24 órás időfolyamba és úgy kiszállni belőle, ahogy nekünk a legjobban megfelel. Nem kell igyekeznünk utolérni az „internetidőben” soha le nem nyugvó Napot. Lehet, hogy teljesen felborul a nagyvilágban a munkanapok és a szabadnapok, a munkaidő és a szabadidő, ébrenlét és alvás hagyományos rendje? Nekem jó. De nyilván van, aki inkább visszatérne a természethez igazodó ritmushoz. Volt idő, amikor az emberek együtt keltek a nappal, és naplementekor maguk is nyugovóra tértek.

Lust for Life. Iggy Poppal csapatom szét magam. Hányszor hallottam már ezt a számot, de eszem ágában sem volt lefordítani. Életkedv, életvágy? Többnyire kiábrándító, ha lefordítjuk az angol rockszövegeket. Iggy a lényeg – és ő mindig olyan őrült, olyan link, ahogy kell. Az ő szétrobbanó személyiségétől telik meg élettel/halállal a színpad. Ahogy falu bolondja módjára befut, össze-vissza dobálva kezét, lábát. Csak most látom, hogy sánta. Eddig nem vettem észre, hogy egyik lába rövidebb. Bátor ember. Nem képzelheti, hogy senki sem veszi észre a testi hibáját és mégis ki mer állni így, mert bízik abban, hogy vonzereje legyőzi a hibát. Mindig félmeztelenül táncol, hányja-veti magát, vonaglik, szexistán, letolja a nadrágját is, de ha ez sem lenne elég a figyelem elterelésére, akkor ott van a rémesre kokózott arca az elképesztő grimaszaival. Jim Jarmusch legújabb teljesen őrült filmjében Iggy Pop alakítja a zombit (The Dead Don’t Die). Egy az egyben be lehetett emelni a történetbe, nem kellett változtatni rajta. Furcsa, de ez az Iggy-jelenség engem így már arra biztat, hogy ne adjuk meg magunkat az időnek, használjuk azt, amink van és ahogy jólesik, mert úgysincs tökéletesség.

Endre barátunktól megkaptuk a Káli Híradó áprilisi számát, aminek varázsa, hogy Somogyi Győző írja kézzel és ő rajzolja. A híreket is ő válogatja.

Most például megírja, hogy „A Nemzeti Parkokat feldarabolják”. A 10 nemzeti parki igazgatóságon belül 41 tájegységet különítenek el, külön vezetővel és hivatallal. Értelmezésében ezzel tovább gyöngülnek a nemzeti parkok jogosítványai, hatósági jogkörük eddig se volt.

Olvasható itt aztán még mindenféle, például, hogy aranysakált láttak fényes nappal a káli falvakban. Elszaporodásának fő oka, hogy megszűnt a tájat járó parasztság – írja. Aztán beszámol róla, hogy a vadászok kiterelték a falvakból a vadakat, láncba állítva a lakosságot. De szerinte ez hatástalan, mert ezek a vaddisznók, szarvasok már bent születtek a nyaralóövezetekben, elhagyott kertekben, azt otthonuknak tekintik és már másnap visszamentek. Különösen a vaddisznóknak nem örülnek a kerttulajdonosok akárcsak a tájidegen épületeknek.

A mindszentkállai modern vonalú, minimalista „Borász házát” egyenesen katasztrófának, faluképrombolónak nevezi a Káli Híradó. Megnéztem, nekem szép, bár meg kell hagyni, hogy a fekete bazalt falak és fekete tető és a ház formája is kicsit morbid, ravatalozó hangulatot áraszt. De hát ízlések és pofonok – szokták mondani. Legalább van stílusa. Somogyi Győzőt is pont ezért szeretem, mert karakteres. Birtokában van valamiféle közösségi tudásnak. A káli tradíció, etika megtestesítője. És a huszárságé. Ami nem jelenti azt, hogy mindenben egyet kell vele érteni. De őrzi az emberi hangot, ami nagy szó. Most különösen, amikor a nyilvánosság nálunk nagyon rosszul működik.

Este végre eleredt az eső! Nagyon száraz volt ez a tél és ez a tavasz. Nem is tudom miből élt eddig a kert, talán a hajnali harmatból. Öntözni csak a paradicsompalántákat és a földiepret mertem, mert nagyon drága a csapvíz a Balatonnál, nem nyugdíjasnak való. Na de most megtelnek az esővizes hordók!

Azt mondják, május 4-étől fokozatosan visszatér az élet hazánkban is. Talán már kifelé megyünk ebből a sötét alagútból. De mi vár ránk odakint? Sejthetőn a világgazdasági válság. De addig még van idő nézni a „David Lynch rendezte filmet”, azaz a karanténablakunkon keresztül elénk táruló világot. Olvasom, hogy brit színészek kiírták az ablakukra: „rendezte David Lynch”. Egy kis túlzással, tényleg misztikus horror ez az egész megszeppent, szenvedő világ, mint a Twin Peaks.