Categories: Közélet

IDŐKÖZI VÁLASZTÁS – A zöldebb és élhetőbb Veszprémért

Vasárnap, július 15-én időközi önkormányzati képviselő választás lesz Veszprém 8-as számú választókerületében. Zelenák Adrián (LMP), az ellenzék egyedüli jelöltjeként egy zöldebb és élhetőbb városért kíván dolgozni, amennyiben elnyeri a választók többségének bizalmát.

Az LMP társelnökével, Keresztes Lóránttal közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Fidesz politikai gyakorlatával szemben egy közösségi központú alternatívát képvisel olyan értékek mentén – fenntarthatóság, társadalmi igazságosság, demokratikus részvétel –, amelyekkel a jelenlegi hatalom nem törődik.

Központi irányítás helyett a helyi emberek igényeinek figyelembevételét, gépjárművek helyett a közösségi közlekedést, Paks2 helyett otthonaink energetikai felújítását, a multik helyett a helyi kisvállalkozások támogatását szeretné képviselőként érvényre juttatni.

Keresztes Lóránt az LMP integratív jellegét hangsúlyozva úgy vélte, hogy ha elegen elmennek szavazni vasárnap, jó esély van az ellenzéki jelölt győzelmére. A demokratikus kontroll erősödése jót tesz az önkormányzatok működésének – mondta -, hiszen a települések működése szempontjából előnytelen kormányzati döntésekkel szemben csak az ellenzék tud hatékonyan fellépni, kritikákat megfogalmazni és szabadon képviselni a helyiek érdekeit. Fontos lenne, hogy Zelenák Adrián megkapja ezt a lehetőséget.

S. Bonnyai Eszter

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago