HELYTÖRTÉNET – Amíg léteznek könyvek…

Kézcsók, bókok, ragyogó mosoly – így fogadott Gyuri bácsi, amikor beléptem a takaros kis panellakás ajtaján. Kedves, a szüleimre emlékeztető retró világ a nappaliban, családi fotók a falakon – két gyermek, hat unoka – és könyvek, jegyzetek mindenütt. – Tudja, sajnálom, hogy amikor majd meghalok, ezt mind itt kell hagyni, mindent, amiért egy életen át dolgoztam. Meg aztán annyi tervem van még.

– Csak sajnos  a fejem, a memóriám, a munkabírásom már nem a régi – mutatott körbe kicsinyke birodalmán, amelyből a felesége, 55 évnyi házasság után, két és fél éve örökre eltávozott.

Hogya György, a Veszprém-szerte ismert helytörténész 94 esztendős, húsznál több könyv szerzője. Jelenleg a veszprémi patikák történetén dolgozik, de félig már elkészült a száz éve alapított városi védőnői szolgálatról szóló munkája is. Sikerrel kutatta fel Veszprém első védőnőjének leszármazottait, az unokától fényképet is kapott Vasváry Ferencné Cholnoky Gabrielláról, ez a fotó lesz majd a címlapon. Az üzemtörténet-írók klubjának tagjaként írta meg az első tanulmányát 25 év tükrében a veszprémi gyermekkórház címmel. Ez 1976-ban jelent meg, és rögtön megyei harmadik díjat nyert vele. Néhány évvel később, 1983-ban a Veszprémi kórház története című könyvét kiemelt megyei első díjjal ismerték el.

Gyuri bácsi Királyhelmecen született. A település ma Szlovákiához tartozik, annak is a legkeletibb szögletében található. Veszprémbe 1943-ban került, díjnoki állást kapott a Magyar Királyi Állami Gyermekmenhelynél, a későbbi Heim Pál Megyei Gyermekkórház épületében. Katonaságot, amerikai hadifogságot, majd kétévnyi budapesti munkát követően visszatért, és előbb a gyermekmenhely, majd a gyermekkórház gazdasági vezetőhelyettese lett. 1978-tól a nyugdíjazásáig a megyei kórház tűzvédelmi főelőadója volt. Életútjából következően elsősorban Veszprém egészségügyi intézményeinek és legendás emlékezetű gyógyítóinak múltját, élettörténetét igyekezett aprólékos gondossággal felkutatni és megörökíteni az utókor számára, de a Georgi könyvkötő család, a veszprémi tűzoltóság, a helyőrségi klub, a Magyar Királyi 7. Honvéd Tábori Kórház, a veszprémi temetők, az 1948–49-es honvéd síremlékek, a városi cigányprímások és szórakozóhelyek, de még a bordélyházak és örömlányok históriája is neki köszönhetően marad fenn mindaddig, amíg léteznek könyvek, könyvtárak, családi bibliotékák. Három külön kötetben a város polgármestereinek és tanácselnökeinek, díszpolgárainak, valamint kitüntetettjeinek életrajzi gyűjteménye is az ő szorgalmát dicséri. 1993-ban a Veszprém városért kitüntetés arany fokozatával, 1999-ben pedig Pro Urbe díjjal ismerték el a munkáját. Legutóbbi hat könyvének megjelentetését a város támogatta, és most is ígérete van Porga Gyula polgármestertől, hogy a „patikás” könyvhöz találnak majd forrást az idei költségvetésben.

Jövőre lesz hetven éve, hogy Veszprémben él. Mindent látott, mindent ismert, és mindenre emlékezik, ami ez alatt a jó két emberöltőnyi idő alatt a városban történt, változott.

– Sok dolog van, amiért fáj a szívem és ami felháborít. A gyerekkórház épületének hányatott sorsa például, mert az érint a legközelebbről. Vagy a régi fahíd és a zsilip elbontása a Kollégium utcánál. Az volt Veszprém középkori „kapuja”, azon a hídon át lehetett a városba lépni. Helyette fölhúztak egy csúnya betonhidat, és semmi nem emlékeztet rá, milyen kiemelt hely volt valamikor. Sajnálom a régi, lebontott épületeket, és mindazt, ami velük együtt elveszik – mondta. – Fontos lenne, hogy legyenek fiatal helytörténészek, akik folytatják a munkát, de sajnos ők már nem nagyon kutatnak. Elolvasnak tizennégy könyvet, és írnak belőle egy tizenötödiket. Nekem nincs számítógépem, internetem, az életem jó részét könyvtárakban, levéltárakban, múzeumokban töltöttem. Ez nagyjából ma is így van, de érzem, hogy lassulok. A patikák történetén két éve dolgozom, pedig azt hittem, fél év alatt befejezem. Hiába látom, hol vannak még hiányok a város múltjának feltárásában, nem lesz már időm, hogy mindnek utánajárjak. Régóta ajánlgatom például, hogy írja meg valaki a veszprémi igazságszolgáltatás történetét Szent Istvántól Brusznyai Árpád meggyilkolásáig. Csak ne jogász csinálja, mert az nem lesz olvasmányos – jegyezte meg mosolyogva.

– Bordélyházak…, honnan jött ennek a kakukktojásnak az ötlete?

– Hiányolom. Nem bomlana föl annyi házasság, ha lennének ma is örömlányok ott és úgy, ellenőrzött, biztonságos körülmények között.

– Merre volt a veszprémi kupleráj?

– A Kádár utcában. A színészház melletti lépcsőn lehetett fölmenni, onnan nyílik az utca. A ház áll még ma is. Két pengő volt a belépő, katonáknak féláron.

– Gyuri bácsi is járt bordélyházba?

– Jártam, persze. Nem volt abban semmi, hozzátartozott az élethez. Sokszor megtörtént, hogy ha összevesztek valamin a házastársak, az asszony maga küldte az urát a kupiba. Az ember aztán megnyugodva hazament, és béke volt megint.

Hogya György nevéhez egy jelentős tárgyi gyűjtemény is kötődik. A Lackó Dezső Múzeum tulajdonába adta, de megtekinteni nem ott, hanem a megyei kórház titkársági folyosójának előterében lehet. Sokat ment utána, hogy értékes relikviákhoz juttassa szeretett városát. Dr. Csolnoky Ferenc aranydiplomáját Budáról hozta meg, dr. Cseresnyés Józsefét Balatonalmádiból, dr. Baranyai Lajosét Debrecenből. Bakonybélben jutott hozzá két irgalmas nővér okleveléhez, dr. Rohonyi József szülészeti műszereiért annak fiához utazott. Zircről a katonaság segítségével juttatott el Veszprémbe egy régi katonai tábori fertőtlenítőberendezést, az 1920-as évekből származó öreg röntgengépet az ukki rendelőből szerezte meg.

– Csinálnék egy fotót, Gyuri bácsi, ugye lehet – kérdeztem az interjú végén.

– Hogyne, de előbb nyakkendőt kötök. 

Apám volt ilyen, igazi, régi vágású úriember. Nagyjából ugyanakkor dolgoztak ugyanolyan munkakörben, és még a kézírásuk is hasonló – döbbentem rá a jegyzetei közt lapozgatva. Alig értem haza, megcsörrent a telefonom. Gyuri bácsi hívott.

– Majdnem megfeledkeztem róla, hogy a gyerekkórház kerítését feltétlenül védetté kell nyilvánítani! Az még Padányi Biró Márton idejében létesült és a külső Püspökkert kerítéséül szolgált. Egy részét sajnos az egyetem építésekor lebontották, ezért arra, ami megmaradt, nagyon kellene vigyázni! Kérem, ezt feltétlenül írja le!