HÁLYOG – Kettős látásom van

A hályog egyszer már lehullott a szememről, úgy negyed évszázada. Ekkor lettem migráns, mert meghülyült az állam, és elvándoroltam az új hazába. Most éppen lehulló félben van egy időközben érlelődött újabb hályog, ám ettől csak a gondolkodó állampolgári tudatom lett tisztább, de a látásom nem.

Szürke hályog. Meg lehet szokni. Egy ideig észre sem vesszük. Alattomosan érkezik. Időnként sötétben tapogatózik az ember, csodálkozik, hogy egyesek miket látnak, ő meg nem. Vigyázz lépcső, el ne bukj, ne vezess este, fogd a korlátot, erősebb szemüveg kellene… Ez a hályog azonban már nem hullik le csupán a szellemi és intellektuális tisztánlátástól.

Orvos, vizsgálatok, beutaló, kórház, műtét (a tébé fizeti).

A műtét szenzációs: mikrosebészeti technikával, ultrahangos eljárással, csodálatraméltó orvosi precizitással, fájdalommentesen zajlik. Tíz perc. Csak az agyam tiltakozik a durva behatolás ellen, erős fényforrás kell a sebésznek, hogy a milliméteres bevágásokat megtehesse. Fekszem mozdulatlanul, fáj és jár az agyam. A szemem egy biológiai optikai műszer. Megjavítják. Az ókori Babilonban is ismerték a hályogszúrás technológiáját, Hamurabbi császár úgy i.e. 2050 táján kőbe vésette: ha valamely orvos szabad ember szemét bronztűvel megnyitotta és ezáltal a szeme elpusztult, le kell vágni az orvos kezét… mire gondolatban ideértem, már be is kötözték a szemem.

Reggel leveszik a kötést. Te jó isten, mi ez? Ilyen lenne a világ? Befogom a régi szemem, és az újlencsés szemem használom. Csodálatos világ tárul elém. Fényforrásként világító sárga virágok, őrülten zöld fű, kékes színű fenyő, durván vörös törölköző, vakító napfényben neonszínű növényzet. Mi baj? kérdi dr. Lukács Ágota, a szemem orvosa. Borzasztóan erős színeket látok, mondom megszeppenve, ő meg nevet: ezek az igazi színek, ilyen a világ. Erre nem számítottam. Meg arra a látványra sem, ami a mosdó fölötti tükörben fogadott. Jó, tudom, hogy hány éves vagyok, no de ennyire?

Hoci a napszemüveget! Hazabotorkálok. Hááát, nem semmi! Szóval az újlencsés szememmel látok, a régivel nem. Már megint lázong az agyam, mert sehogyan sem sikerül összehangolnia a páros optikai műszerem munkáját, a világító, kristálytiszta képet a szürkésbarna homályossal. Az egyik szememmel tisztán látok távolba, közelre semmit, a másikkal közelre látok, messze nem. Most éppen ezt a szemem meresztgetem a képernyőre. A monitor fényét is csökkenteni kellene, mert kiszúrja a szemem (a jobbikat), a másikkal szemmel meg küzdök, hogy az írás végére jussak.

És kettős látásom is van. Nyugi, ez elmúlik, mondja a szakember. Hát ennek igazán örülök. Másnak is csak ajánlani tudom ezt a szenzációs műtétet.