A Veszprém város története című könyv 15 éve jelent meg. A szerzője, Szatmári-Nagy Anikó nyugalmazott tanár, író több korosztály számára is élvezhető olvasmányt adott ki a kezéből. A kötet megjelenésekor Veszprémben vetélkedősorozatot is szerveztek a gyerekeknek – nagy sikerrel, sok résztvevővel. A kiadvány már régóta nem kapható a boltokban, de a jelenlévők tudomása szerint pár raklapnyi még ott porosodik az önkormányzat raktárában. Jó lenne, ha ezek is eljutnának az olvasókhoz!
Nagyné Kozma Ildikó nyugalmazott tanár a Sétál a család című honismereti füzetsorozatot indította útjára 2011-ben. A sorozat egyes darabjai óvodásoknak, alsó és felső tagozatosoknak, illetve családjaiknak kínál sétaútvonalakat, de van első világháborús, 1956-os, A zsidó múlt nyomában című és a természeti környezetről szóló füzet is.
– A szívem vágya, hogy veszprémi polgárokká fejlődjenek azok a gyerekek, akik ezeket a füzeteket forgatják! – jegyezte meg Nagyné Kozma Ildikó.
Veszprémi, füredi, tihanyi és Balaton-felvidéki tematikus sétákat gyűjtött egybe Fülöp Júlia, a Füreden élő tanár, idegenvezető. A városunkat három útvonalon bemutató könyv címe: Légy otthon Veszprémben! Magyarul, angolul és németül is megjelent.
– Figyelmükbe ajánlom Tokody Klára Kalandozások a királynék városában című, gyerekeknek szóló útikönyvét – folytatta. – Bartos Erika Brúnó a Balatonon című sorozatában három kötet jelent meg. Az első kötetben Veszprémről is szó van. A Kajla-könyvek sorozatban megjelent Titokzatos kalandok Veszprémben két kötete is figyelemre méltó. Érdekessége, hogy a Veszprémet bemutató kötet volt az első, azután jelent meg a budapesti.
Zongor Klára találta ki és valósította meg Az én Veszprémem – izgalmas belváros című könyvecskét. A tanárnő az Art-i-Csóka Tehetséggondozó Műhely vezetője. A műhely tagjainak rajzai kerültek bele a könyvbe, amelyben négy útvonal szerepel. Ehhez kapcsolódik a Vándorló kövek – Veszprém nevű Facebook-oldal, és maga a könyv is interaktívvá válik idén nyáron.
– A könyvből nyomni kellene még ezer darabot, mert akkora rá a kereslet – fejezte be.
Berta-Szénási Panna, a STAMP oktatási vezetője a Tiéd a város sorozat Veszprémi kötetét írta meg, és beszélt a STAMP többi projektjéről is.
Befejezésül Márkusné Vörös Hajnalka, a szervező Veszprém Megyei Honismereti Egyesület elnöke elárulta, hogy a vármúzeum mögötti múzeumi kis ajándékboltban lesznek kaphatóak a felsorolt gyerekkönyvek – vagyis azok, amelyekből még van raktáron.
Fotó: a szerző
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…