Categories: Életmód

EZERÉVES GYÓGYMÓDOK – Fűben-fában orvosság

A káposzta és a brokkoli daganatmegelőző hatású zöldségek. Egy speciális vegyület révén képesek csökkenteni például a bélrák kialakulásának kockázatát. Fontos azonban, hogy ne legyenek túlfőzve, nem töltött káposzta formájában, hanem például párolva hatásos – hallottuk dr. Hajdu Zsanett biológustól, gyógynövény-kutatótól a Lovasi esték sorozat keretében.

A kurkuma úgyszintén bizonyítottan előnyös hatású. Érdemes napi szinten az étrend részévé tenni, napi egy kávéskanálnyit fogyasztani belőle például sült zöldségre, rizsre vagy rántottára szórva. Ez a más néven indiai sáfrány a gyömbérfélék családjába tartozó, ázsiai eredetű fűszer- és gyógynövény. Az ősi indiai gyógyászatban az Alzheimer-kór megelőzésének egyik alapja, jó hatással van az ízületekre.

A kurkumát érdemes az étrend részévé tenni, napi egy kávéskanálnyit fogyasztani belőle

Számomra ezek a nagyon konkrét jó tanácsok voltak a leghasznosabbak dr. Hajdu Zsanett lovasi előadásából, aki a Szegedi Tudományegyetemen szerezte a biológus diplomát, majd a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán a doktori fokozatot. A bolíviai őserdőben tanulmányozta az indiánok gyógynövényismeretét. Utóbbit meg is írta A trópusok ajándékai – Szenvedélyes kutatóutam igaz története című könyvében..

Bár a bolíviai, brazíliai őserdőkben közelről figyelhette a sámánok munkáját, azt például, hogy hogyan használják, hogyan fejlesztik ki a hatodik érzéküket, mégsem szállt el a szegedi biológusnő. Semmi misztikum nem volt az előadásában, nagyon is reálisan gondolkodik a természetgyógyászatról. Beszélt arról, hogy napjainkban jellemzően két szélsőséges viszonyulás tapasztalható a természetgyógyászattal kapcsolatban: vagy a teljes elfogadás és a szintetikus eredetű gyógyszerek elutasítása, vagy a lekicsinylés, mármint hogy a gyógynövényeknek túl gyönge a hatásuk. Szerinte az arany középút lenne itt is a megfelelő. Való igaz ugyanis, hogy a gyógynövényeket nem lehet akkora dózisban adagolni, mint a hivatalos gyógyszereket. Tehát van az a helyzet, amikor gyógyszerre van szükség.

Dr. Hajdú Zsanett könyve

A természetgyógyászat elsősorban az egészség hosszú távú megőrzésében segít, mert testre, lélekre, közérzetre egyaránt hatnak ezek az illatos gyógynövények, aromák. Gondoljunk csak bele, az áfonyalevél- vagy a citromfűteának már szinte az illata is megnyugtat. Szóval életmódváltozással is jár többnyire, ha valaki elkezd gyógynövényeket használni. Ahogy dr. Hajdu Zsanett elmondta, a természetgyógyászat nagy hangsúlyt fektet test és lélek kapcsolatára. Akiknek nagyon rendben a lelkük, könnyebben megküzdenek a betegségekkel. Az agy és a test szoros kapcsolatban áll a hormonok, az ingerületátvivők és más anyagok révén. A hangulatváltozások befolyásolhatják az immunrendszer működését, a szív-érrendszer egészét és az alvás minőségét, ami aztán ugyancsak kihat az élet minden területére. A jól működő szervezet tudja, mire van szüksége.

Hányszor előfordul velünk, hogy nagyon megkívánunk valamit – emlékeztetett Hajdu Zsanett.

Az étrend-kiegészítők népszerűek, holott nem helyettesítik a tartalmas étkezést, az egészséges táplálkozást

Érdekes, hogy minél többet tud az orvoslás, minél többet tudnak a kemikáliák, annál nagyobb az érdeklődés a természet patikája iránt. Még a „pörgős” fiatalok is felismerik a gyógynövények preventív szerepét: megtöbbszöröződött a természetes eredetű orvosságok használata. Az étrend-kiegészítők úgyszintén nagy népszerűségnek örvendenek, holott nem helyettesítik a tartalmas étkezést, az egészséges táplálkozás viszont rendszerint biztosítja az összes szükséges tápanyagot. Persze lehetnek olyan élethelyzetek, amikor szükség van rájuk.

Dr. Hajdu Zsanették a szegedi gyógyszerészkaron vizsgálják a forgalomban lévő étrend-kiegészítők összetételét, ezért elhihetjük neki, amikor ezek veszélyére figyelmeztet. Az a baj, hogy igazából nem ellenőrzi senki ezeknek a készítményeknek a hatását, mielőtt piacra dobnák őket. A trendi dolgoknál a legnagyobb a csalás veszélye, ezek például a potencianövelő-, az izomtömeg-növelő és a fogyasztószerek. Jó esetben nem ártanak, de még ez sem biztos. Mert előfordul, hogy a gyártók például amfetamint, bulidrogot tesznek a fogyasztószerbe, ami mozgásban tart, és ezzel elősegíti az anyagcserét. Csakhogy a vásárló így rászokik az amfetaminfogyasztásra anélkül, hogy tisztában lenne vele.

Legjobb lenne tehát egészségesen élni és étkezni, csak természetes forrásból és hanyagolni ezeket a nagyon mesterséges készítményeket. Nem mondom, hogy mostantól minden reggel szemlét tartok a Lovas környéki erdőkben gyógyfüvek után kutatva, de elkezdek ismerkedni velük. A biokiskertemet pedig ősszel már felástam, készítem tavaszra a magvakat, csak a zöldségtermesztés is olyan tudomány, amit nem lehet könyvekből pár nap alatt megtanulni. Arról nem is beszélve, hogy a jó kertész is holtig tanul.

Révész Erika

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago