„A pénz szempontjából egy tapodtat sem léptünk előre, ezzel szemben kitolódtak a határidők. Immár biztos, hogy idén egyetlen centhez sem férünk hozzá. Sőt, már az is erősen kérdésessé vált, hogy 2023 első felében kapunk uniós pénzeket” – állítja Inotai András közgazdász.
Magyarország két helyről vár nagyon komoly pénzösszeget. Az egyik a helyreállítási alap, amit a Covid nyomán meggyengült gazdaságok támogatására ad az unió. A másik pénz a 2021 és 2027 közötti hétéves költségvetési időszakra járó támogatás. Az Európai Bizottság rábólintott ugyan a magyar helyreállítási tervre, de kimondta, hogy Magyarországon továbbra is kockázatok fenyegetik az európai uniós támogatások szabályszerű felhasználását és ezzel összefüggésben a jogállamisági normák tiszteletben tartását. Ezt figyelembe véve mindaddig nem teljesíthető kifizetés Magyarország számára, amíg az ország maradéktalanul és pontosan végre nem hajt 27 intézkedést. Csak ekkor jutunk hozzá a 5,8 milliárd euróhoz, ami több mint 2300 milliárd forintnak felel meg. A hétéves költségvetésben Magyarország számára „félretett” összegből pedig felfüggesztenek 7,5 milliárd eurónyi (3000 milliárd forint) támogatást, amit csak akkor kapunk meg, ha kézzelfogható eredményeket mutat fel az Orbán-kormány a korrupció elleni harcban. Orbán Viktor évek óta szórakozik az Európai Unióval, miközben millióknak lenne égetően szükségük arra a pénzre, amit Brüsszelből várunk.
A kis újság friss számának további témái a következők:
– Erősödik a tiltakozás az oktatásban
– Sminkszoba is kellett Novák Katalinnak
– Összeomlóban az üzemanyagok piaca
– Nem Európa, hanem az oroszok fagynak meg
– Figyelem! Másfél hónapig nem érkezik nyugdíj
Olvassa, nyomtassa, terjessze! Innen töltheti le.
Illusztráció: pixabay.com
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…