EKF

EKF – Street Art pályázat

Európa legjobb street art művészeit várja a pályázat, hogy színesek és látványosak legyenek a város falai.

A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretein belül megvalósuló nyílt pályázaton Veszprém több kijelölt felületét gondolhatják újra a jelentkező művészek. A kiíró Művészetek Háza Veszprém olyan pályaműveket vár, amelyek bemutatják a város és az azt körülölelő régió gazdag kultúrtörténetét.

– Pályázati kiírásunk Italo Calvino ismert gondolatán alapszik, miszerint „A város a vágyak és emlékek helyszíne és hordozója” – mondta Grászli Bernadett, a Művészetek Háza Veszprém igazgatója. – Célunk, hogy a művészek Veszprém, valamint a Bakony–Balaton régió történeti örökségét kutatva, a hely rejtett aspektusaira és annak feltárására irányuló alkotásokat készítsenek.

Street art művészek formálhatják újra a Veszprém Aréna aluljáróját. A Déli útgyűrű alatti nemrég felújított, gyalogos és kerékpáros közlekedésre alkalmas aluljáró támfalai, illetve a Művészetek Háza Veszprém irodaépületének tűzfala szintén „üres vászonként” szolgálnak majd az alkotóknak. A pályázatban – a V-Busz Kft.-vel együttműködve – a közösségi közlekedést is népszerűsítve street art festést kap a Haszkovó buszforduló sofőrpihenője. Egy veszprémi busz teljes felületét is a pályázaton kiválasztott alkotás matricájával vonják be.

A pályázatokat hét főből álló szakmai kuratórium bírálja el. A bírálóbizottság a beérkezett pályaművek tanulmányozása után a legígéretesebbnek ítélt tervek készítőit zárt körű online konzultációra hívja, amelyeken módosításokat, illetve további anyagokat is kérhet a pályázóktól. A zsűri a konzultációkat követően, legkésőbb április 23-áig hozza meg a döntését. A megvalósuló alkotások helyszíni létrehozása / installálása május 1. és szeptember 30. között történik. A pályaművek beérkezési határideje: április 9.

A teljes pályázati kiírás itt érhető el.

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago