Categories: KözéletÉletmód

EGÉSZSÉGEDRE! – Közösen minden könnyebb!

Cukorbetegek, családtagok és egészséges érdeklődők részvételével zajlott ma a diabetes világnaphoz kapcsolódó rendezvény az Érseki Hittudományi Főiskolán. A program nyitányaként a Veszprém Megyei Diabetes Egyesület tagjai fát ültettek a főiskola kertjében.

A világnapi megemlékezésnek Veszprémben immár negyedszázados hagyománya van. Az egyesület és az Alapítvány a Cukorbetegekért 1994 óta – hat éve a Vanderlich Egészségcentrummal közösen – szervezi meg a felvilágosítást, megelőzést, betegedukációt célzó eseményt, amit idén a „család és diabetes” szlogen jegyében hirdettek meg.

A megnyitó résztvevőit dr. Vándorfi Győző, a Veszprém megyei Diabetes Egyesület elnöke, a Vanderlich Egészségcentrum ügyvezető igazgatója köszöntötte, szemléletes példával világítva rá, milyen sok embert érint a betegség: ha a diabéteszeseknek saját országuk lenne, az volna a világon a harmadik legnépesebb. Porga Gyula polgármester megköszönte a huszonöt éve aktívan és eredményesen működő civil szervezet munkáját, a város polgárainak is szóló fontos üzenetként említve meg, hogy egyedül nehéz, közösen minden sokkal könnyebb! Hozzátette, a tágabb közösség számára is üzen a találkozó, mivel a szűrés és a korai felismerés fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít a cukorbetegek életminőségének javítására. Január elsejétől az 1-es típusú diabéteszben szenvedő gyermekek számára tb támogatott lesz a szöveti cukor mérésére alkalmas szenzor, szüleik pedig – indokolt esetben – otthonápolási díjra lesznek jogosultak. Az inzulinpumpa és kiegészítői egységesen 98 százalékos támogatással lesznek elérhetők. A gyermek diabétesz centrumok fejlesztésére pályázati források nyílnak, a diabétesszel foglalkozó civil szervezetek pedig kiemelt támogatást élvezhetnek.

Cziborné Augusztin Ildikó, az Alapítvány a Cukorbetegekért elnökhelyettese és dr. Rakk Erika, a Csolnoky Ferenc Kórház Diabetes Centrumának vezető főorvosa ugyancsak köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Vándorfi Győző tett fontos bejelentést: az egészségkultúrát is fókuszba helyezve az általuk kidolgozott „Egészségedre Veszprém–Balaton” projekttel kívánnak csatlakozni az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat programjaihoz.

Az egészséges életmód, a korai felfedezés és a környezettudatosság hármasa a cukorbetegség mellett a többi népegészségügyi probléma (elhízás, magas vérnyomás, szív-, érrendszeri és daganatos megbetegedések) megelőzése és hatékony kezelése szempontjából is kulcsfontosságú. A projekt gazdái ebben kívánnak közreműködni, felajánlva több évtizedes tapasztalatukat és országos elismertségüket a cukorbetegség megelőzése, a „másmilyenség” (a diabéteszesek) elfogadtatása, a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatása terén. Eddigi eredményeikben a Herth Viktória által Veszprémben szerkesztett, országos terjesztésű Diabetes újságnak és honlapnak (www.diabetes.hu) is jelentős érdeme van.

S. Bonnyai Eszter

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago