BALLAGÓK – Érettségi és világmentés

Büszkén vagy épp zavarukat rejteni próbálva vonulnak végig osztályról osztályra a ballagók, hogy azután az iskola udvarára érve szeretteik előtt meghallgassák a nekik szóló intelmeket. A ballagás és az érettségi ma is lezárása egy hosszú korszaknak, és kezdete a felnőtt életnek.

Május, napfény, orgonaillat, matrózblúzos lányok – egészen olyan a világ, mintha normális lenne. Pedig a végzősök életéből a járvány legalább másfél évet elvett: osztálybulikat, kirándulásokat vagy egyszerűen csak szünetekbeli sugdolózásokat. „Nem is ismerem a kicsiket, akikhez bemegyünk az osztálytermekbe!” – bosszankodott az egyik végzős, hiszen az iskolai rendezvényeket sem lehetett néhány hónap alatt pótolni.

Olyan fiatalok vesznek búcsút középiskoláikban tanáraiktól, akik hamarabb kényszerültek felnőtté válni elődeiknél. Akik ugyan tanáraik segítségével, de jórészt önállóan, számítógépeikkel készültek fel a témazárókra, készítették el a beadandókat, gyakran még szóban is alkalmazásokat használva feleltek – otthonról, olykor pizsamaalsóban.

Ma még nem tudjuk, hosszú távon miképp hatott a személyes találkozások hiánya lelki fejlődésükre, de önállóságuk, felelősségvállalásuk szembetűnő. Sok ballagó közösség, néhol csak egy-egy osztály arra kérte hozzátartozóit, hogy az ajándékok árát utalják valamilyen segítőszervezet számlájára. Emlékszünk a virágcsokroktól szinte ki sem látszó ballagók arcára, az idén többnyire néhány szál virággal járják végig kedvenc helyeiket, óva ezzel a természetet és a Földet, és gyűjtve a méregdrága virágok árát nemes célokra.

Eszünkbe jutnak azok a vidám csoportok, akik szolidaritásuk gyanánt esti gyertyagyújtást szerveztek a Kálvin téri templom elé az egyházi iskolákban tanítókkal. Akik a parlament előtt színes felirataikkal támogatták tanáraik sztrájkját. Akik tanórákat szerveztek az ország háza előtt állampolgári jogokból. Akik nem azért mentek középiskolába, hogy négy évig lábukat lógatva eltöltsék az időt, hanem akik tudással felvértezve akarnak boldogulni. Akik kemény munkával és nem az ecseri piacon vásárolt érettségi bizonyítvánnyal akarnak boldogulni.

Jó néhányan próbálják leértékelni az érettségi jelentőségét. Bezzeg régen!… Mennyivel kevesebben jártak gimnáziumba, mennyivel többet kellett tudni, egy „érett” mi mindenre volt alkalmas… Rengetegre ma is.

A ballagók talán nem tudják, de soha többé nem lesznek ennyire műveltek és okosak, mint most, az érettségi idején, amikor a világ teljességét átfogó tudásukról adnak számot. Innentől már csak bizonyos tudomány- és munkaterületeket sajátítanak el.

A mai ballagók azt is kénytelenek voltak megtapasztalni, hogy „nem határtalan az élet”. A szomszédunkban dúló háború őket is felzaklatta, egyébként sem biztos jövőképüket tovább bizonytalanította. Ebben a helyzetben felelőtlenül nem ígérgethetünk. Öleljük át őket, és hagyjuk, hogy ma örüljenek az életnek és egymásnak és a megszerzett tudásnak.