Fél évszázada többeknek nem tetszett Közép-Európa legnagyobb tavának természetesen csipkézett partja. Zseniális ötlettől vezérelve meghúzták az egyeneseket, egységes vonalra betonozták ki vizét. Mintegy igazi szürke alumíniumteknő, úgy nézett ki a déli part. Az északi oldalnak nagyobb szerencséje volt, a nádasok irtása alaposan megnövelte volna a betonozás költségeit.
Ezért ott a hasznot is hajtó, jól értékesíthető nád a betonozást kisebb szakaszokra csökkentette. Kétségtelen, a szabálytalan hullámzásnak elejét vették, csakhogy a Balaton öntisztítási képességét hazavágták. A 245 km hosszú vízkerület egyharmada maradt csak természetes állapotban, a többi kőkemény betonzárat, hivatalosan partvédművet kapott.
Egy darabig látszólag büntetlenül élvezhették a partot egyre több nyaralóval beépítők diadalukat, de az algásodás, a nagy halpusztulások jelezték a bajt. 1983-ban még a minisztertanács is foglalkozott a nép tengerének problémájával, hoztak is határozatot annak védelmére. Harminc év alatt úgy meghálálta a törődést a legvonzóbb magyar turisztikai látványosság, hogy a szezonok kezdetén a vízminőség-javulást a miniszterek azzal illusztrálták, hogy a tó közepén ittak belőle.
Húsz év alatt valóban jobb lett a helyzet, csakhogy 2003-tól hirtelen annyi gazdája akadt, hogy nem győzték nyilvántartani azokat az intézményeket, társulásokat, amelyek nevében a Balaton szó szerepelt, s amelyek a Balatont tűzték zászlajukra. Ami azzal járt, hogy a sok bába között elveszett a gyermek: tíz centivel növelték a vízszintet a nagyhajózók kedvéért, hogy nem gátolták meg tóidegen fajok betelepítését, nem akadályozták meg az engedély nélküli építkezéseket, a partszakaszok illegális feltöltését. A dolgok addig fajultak, hogy a természetvédők és a tudósok egy része már temeti a Balatont. Az viszont olykor megrázza magát. Kell hozzá a szél is, amelyik a vizét átnyomja déli partról az északira. A tó pedig kidobálja partjára a fölösleges szemetet, amit aztán szétterít a parton. Tisztítja saját magát, ha már használói nem teszik. Elképzelhető mekkora erővel, ha vize a nád fölött hányja át a szemetet. A Balaton figyelmeztet és világosan megmutatja, teknő ide, beton oda, azért a víz az úr!
A fotókat a balatonalmádi betonszakaszon a szerző készítette.
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…