ATLÉTIKA – Óriási bravúr százméteres döntőbe kerülni

Az atlétika több évtizede szakavatott és elismert sportújságírója, Serényi Péter érdekes észrevételt posztolt az oldalára. A lényegét az ő utólagos engedélyével „lopom”, és egy más megközelítésbe helyezem. Ugyanis hosszú évek óta izgat, hogy Magyarországnak miért nincs rendszeresen sprintere száz méteren a világversenyeken.

Íme az ollózott idézet: „A 100 méteres férfi síkfutásban a színeinket egykeként képviselő honi legjobb (tudom természetesen a nevét, de nem írom le, mert messze nem az a lényeg, hogy neki csináljak – igaz, mégoly negatív – reklámot!) 10,70 másodperces idővel lett 48. helyezett. Az m4sport rózsaszínű szemüveget viselő munkatársa – írásban!!! – örömfutásnak titulálta a kínos produkciót, de most nem erről van szó… Pár perccel ezelőtt ugyanis egy fantasztikus amerikai csaj, 10,65 másodperccel nyerte a nők hasonló számát!”

Az, hogy a budapesti atlétikai világbajnokságon egy amerikai nő jobb eredménnyel ér célba és nyer aranyérmet, mint a magyar férfi futó, aki csak a 48., akár meghökkentőnek is számíthat. Gondolom szabadkártyás részvétellel és nem szintidővel indulhatott a seregszemlén.

Ezért ahogy fentebb a kérdéssel jeleztem, az ezzel kapcsolatos dilemmámat egy több mint négy évtizede az atlétikában dolgozó kiváló szakember segítségével kívánom érthetővé tenni.

– A százméteres futás a világon a legközkedveltebb atlétikai versenyszámok egyike a világon, amit a versenyszervezők a legjobban megfizetnek – mondta Koós-Hutás László atlétaedző és menedzser. – Ilyen talán a csak futballban van még, sehol máshol. Ebből következik, hogy ezt csak profi versenyzőként, kimondottan „főállásban” lehet űzni. A konyhából indulva, a munkahelyről megérkezve lehetetlen küldetés. Vagyis megfelelő megélhetést kell adjon a sportolónak. Ráadásul 100 méteren van a legnagyobb konkurenciaharc, hiszen egy évben legalább tízen, néha többen is elérik a 10 másodperc körüli eredményt. Egy ilyen döntőbe bekerülni mindenkinek bravúr. Kell a génekből is épülő kiemelkedő, kivételes tehetség, akarat, küzdőszellem. Nélkülözhetetlen a folyamatos, megfelelő szakmai, edzői háttér, a sérülésmentesség, az egészségügyi kontroll.

Kovács Attila, az Újpest versenyzője 1987-ben futott százas döntőben a világbajnokságon, és az ötödik helyen végzett a színes bőrű vetélytársak mögött. Fedett pályán pedig Németh Roland szerzett bronzérmet 2002-ben Birminghamben. Igaz, csak öt évvel később kapta meg a bronzérmét, miután bebizonyosodott, hogy az első helyezett Chambers tiltott szert használt 2003-ban, és elismerte, hogy már előtte egy évvel is doppingolt.

Donát Tamás

Sha’Carri Richardson ünnepel, miután megnyerte a női 100 méteres bajnoki címet a budapesti világbajnokságon. Fotó: Petr David Josek/Associated Press