APÁK NAPJA – Semmihez sem fogható, hihetetlen érzés

Apák napja. 2004-ben ez a nap, pontosabban június 16-a, szerdára esett. A nap, amely teljesen felforgatta, megváltoztatta az egész addigi, álomszerű életem. Egy olyan folyamat indult el akkor, amely azon év októberében egy azóta is nehezen emészthető, soha fel nem fogható végkifejletbe torkollott: 33 évesen hirtelen felnőtté váltam.

Akkor már én is háromszoros apa voltam, de közben még mindig valakinek a fia, és nem mint most: egy apátlan árva.

Egy csodálatos apa gyermekeként, három csodálatos fiú édesapjaként azon a nyáron rengeteg tervünk volt együtt. A 45 ledolgozott éved után, a megérdemelt nyugdíjas évek előtt számtalan ötlettel felvértezve akartunk együtt, családostól belevágni a vakációba.

Ám egy borzalmas éjszaka keresztülhúzott mindent, majd következett öt hónap reménykedés, kóma, szenvedés. Elengedés…

Elengedés? Nem, ez nem megy. Csak a hiányérzet, a hiányod, a be nem váltott ígéretek, el nem hangzott mondatok, a mérhetetlen düh, fájdalom, reménytelenség vannak. Árva lettem. Egyik napról a másikra. Felnőttem.

Nehezen dolgoztam fel. Soha nem dolgozom fel. Viszont sokat tanultam, tanulok tőled, azóta is.

Milyen is egy apa, milyen is apának lenni?

Egy apa a háttérből óv és védelmez, dolgozik naphosszat, miközben örökké aggódik. A legjobb barát, egyenrangú és nem felsőbbrendű, próbál minél több időt tölteni gyermekével/gyermekeivel, irányt mutat, terel, mindig erős és sebezhetetlen!

Apának lenni a legcsodálatosabb dolog, ami egy férfivel élete során történhet, kezdve attól a pillanattól, hogy egy apró életet, amelynek részese, kezében tarthat, egészen addig, amíg emberré neveli, elkíséri az önállósodásig. Mindez semmihez sem fogható hihetetlen érzés.

Az apák, még ha némelyikük egy szuperhős is, nem sebezhetetlenek, nem halhatatlanok, de soha nem hagynak cserben, mindig veled lesznek, még akkor is, ha az élet igazságtalanul éppen más irányba tereli őket, ideiglenesen vagy véglegesen.

Nyéki Roland