Nyáron katasztrofális képet mutatott a veszprémi futballstadion gyepszőnyegnek nem nevezhető játéktere. Félméteres gaz borította a pályát. Ez azt jelentette, hogy…
Stratégiai együttműködés jött létre az Európa Kulturális Főváros projekt keretében létrehozott Digitális Tudásközpont és a Pannon Egyetem között. A hétfőn…
Aki szül három gyereket, az jó polgár, őt jutalmazzák, akinek csak egyre futja, az nagyjából magára vethet. Kit érdekelnek az…
Rendhagyó? Nem szokványos? Mint például egy képgaléria a Katedra Coworking Nyelviskolában? Hogyan és miért éppen ott? Erről mesélt Debreczeny Zoltán…
Folytatódott a tavalyi évben is sikeresen megvalósult börtönszínház drámai programsorozat az ország hét büntetés-végrehajtási intézetében. A projekt célja, hogy a…
A japán Okinawa szigetén nincs demencia, se öregek otthona, Szardínián főleg zöldséget és gyümölcsöt esznek, Kaliforniában élvezik az életet, Görögországban,…
Ingyenesen dolgoztatják, kizsákmányolják a kamaszokat, és senki sem háborodik fel rajta. Sőt, mintha elfogadta volna a társadalom ezt a Fidesz-állam…
A játék, az alkotás, a kocka szerelmese Zentai Ferenc, aki kétmillió legókockából épített kiállítással örvendeztette meg a hétvégén a megyeszékhely…
A független vidéki portálok ezen a héten is nagy érdeklődésre számító témákban írtak. Olvassák el rövid összefoglalónkat! Állami és önkormányzati…
Kétszázezer felnőtt, minimum érettségizett magyar távozott 2010 óta a statisztikai hivatal szerint. A szám nem pontos, ennek több mint kétszerese,…