ACTA GALILEI – Bárány László filmje a Pannon Csillagdában

A tavaszi fellélegzésben reménykedve ajánljuk, tervezzék be már most a bakonybéli Pannon Csillagda meglátogatását, ahol csodálatos környezetben, remek programok várják az érdeklődőket. Ezek egyikéről munkatársunk S. Bonnyai Eszter írta az alábbi élménybeszámolót a SÉD Veszprémi Kritikai Lap most megjelent – a járványhelyzet miatt egyelőre csak online olvasható – idei első számában.

„Bakonybél, 2021, vízkereszt napja. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park látogatóközpontjának bejárata előtt, kissé még kábultan az imént átélt élményektől, a mozdulatlan faluképet bámulom. Néma a táj, sehol egy kósza szellő, a köd feloszlott, az égbolt piszkosszürkén borul fölénk. A geocentrikus világkép illúziója oly könnyen átélhető ezekben a képkockaszerű pillanatokban, és mi sem tűnik természetesebbnek, mint hogy a Föld stabilan, egy helyben áll, és valóban a világegyetem középpontja, amint azt hosszú évszázadokon át vallották és hirdették a tudósok Arisztotelész nyomán.

Épp csak fél évezrede – röpke idő az időtlen mindenségben –, hogy kíváncsi és lázadó elmék elkezdték lebontogatni a dogmák falait. Elsőként Kopernikusz, majd az eretnekség bűne miatt máglyára küldött Giordano Bruno, illetve Galileo Galilei, aki a modern csillagászatot alapozta meg, amikor 1609 augusztusában elsőként mutatta be az univerzum megismerésére alkalmas távcsövét. Nem kisebb ambíciótól fűtve, mint hogy tudományosan igazolja, a Nap vagy a Föld kering-e a másik körül. Ez a törekvése kis híján az életébe került, 1633-ban fölötte is az inkvizíció ítélkezett.

A Pannon Csillagdában – a látogatóközpont ezt a szép nevet viseli – , kényelmes moziszékben, Közép-Európa egyik legkorszerűbb Ultra HD felbontású digitális planetáriumában, egy nyolc méter átmérőjű kupola alatt ülök. Indul a vetítés, Bárány László rendező-operatőr Acta Galilei című filmje pereg. Csillagrendszerek örvénylenek, bolygók suhannak körülöttem, a napkitörések hevét szinte a bőrömön érzem. De ez itt most más és több, mint egy bárhol átélhető planetáriumi varázslat. »A film egyedülálló technikával készült, az egyik első olyan dokumentumfilm a világon, amely nem csak animációkat, de – magyar technológiai fejlesztések eredményeként – forgatott filmanyagokat tudott kupolafelületű vetítőfelületre alkalmazni« – olvasható a csillagda honlapján. A térélmény tökéletes. Nem nézője, hanem résztvevője vagyok a történetnek, Velence, Padova, Róma utcáin és terein járok, belépek a firenzei Galilei Múzeum kapuján, fölkapaszkodok a Vatikáni Obszervatórium lépcsőin, érzem a víz illatát, ahogy csónakban suhanunk a Firenzét átszelő Arno folyón. A Santa Maria Sopra Minerva kolostor templomában megrendülten hallgatom az idős, beteg, megtört tudóst. Szavai súlyosan koppannak a kövezeten és még sokáig visszhangzanak: »Én, Galileo, fia a néhai Vincenzo Galileinek Firenzéből, hetven éves, személy szerint ítéletre rendelve előttetek térdepelek, generális Inkvizítorok. Eretnekség gyanújával ítéltettem el, mivelhogy állítottam és hittem, hogy a Nap a világ középpontja és mozdulatlan, és a Föld nem a középpont. És mozog a Föld. Őszinte szívvel és hamisítatlan hittel megtagadom, elátkozom és megvetem a fent említett tévedéseket és eretnekségeket, és minden más eretnekséget és szektát, amely ellenkezik a Szent Egyházzal.«

Pedig Galilei vallásos emberként soha nem fordult szembe az egyházzal, csupán egy tudományosan cáfolható dogmát vitatott. Kíváncsi és türelmetlen felfedezőként, akinek szívét rabul ejtette az »arany tüzekkel kirakott felséges boltozat«, a csillagok birodalma. Mélyen hitt Istenben és a világot egy mindenható mester csodálatos alkotásaként írta le: »(…) Ahhoz, hogy tekintetünket az odafelvalókra szegezzük, a természet nagy könyvére kell figyelnünk. Minden, amit ebben a könyvben olvasunk, egy mindenható művész munkája (…).« Nem volt ő a tudomány és a vallás háborújának eretnek élharcosa, amint állították róla a későbbi korokban, ám intellektuális fölényével és nyers szókimondásával számos ellenséget szerzett egy olyan történelmi időszakban, amikor a gyanú árnyéka is életveszélyessé válhatott. A személyes sértettségektől, sötét intrikáktól sem mentes, politikai felhangokkal átszőtt per végén tanainak visszavonására kötelezték, műveit betiltották, őt magát élete végéig tartó, szigorú házi őrizettel büntették. Nyolc esztendő adatott még neki háza zárt kapui mögött, munkába temetkezve, miközben fokozatosan megvakult.

Hazafelé autózva Bárány László a film születésének körülményeiről mesél. A szervezés nehézségeiről, jogdíjakról, forgatási engedélyekről és a találkozások, interjúk öröméről. A kupola »vásznán« megszólaló Thomas B. Settle professzorról, a firenzei Galilei Múzeum munkatársáról és Paul Mueller professzorról, aki a Vatikáni Csillagvizsgálóban állt a kamerája elé. Sárneczky Krisztiánról, a Pannon Csillagda munkatársáról, meg persze a többiekről, akik itthon és külföldön csapatként segítették a munkáját. Elárulja végül, hogy kamaszkorában tengerésznek készült, de csöppet se bánja, hogy más irányt vett az élete. Ismeretterjesztő filmjei, amelyeknek sorában az Acta Galilei műfajteremtő unikumnak számít, kivétel nélkül »szívből jövő dolgok«. Azt gondolom, nincs az a kapitányi híd, ami ennél többet érhetne.”