A HEGY – Após

Holnap az apósomhoz megyek, a vadonatúj piros autómmal. Külföldi apósom van, és senki nem beszél már vele, csak én. Az őszinteségnek is nagy ára van, de szerintem a legnagyobb árat mégis a megbocsátás képességének hiányáért fizetjük ezen a világon. Például ő. A piros pedig a legeslegújabb kedvenc színem.

Pár éve apósnak levágták az egyik lábát, mert érszűkületes lett a napi két doboz cigitől, hiába ivott mindig hozzá egy üveg whiskyt is. Azóta duzzog a világra. Kifejlett skorpió, így rengeteg bosszút kiforralt már, például hogy nem hajlandó műlábat venni magának, és így lehetetlenség elvinni bárhova is, mert a tolókocsijára a világ nem kíváncsi. Úgy kell neked, szemét világ.

Én azért legutóbb elvittem, a karomban tettem bele a kocsiba, olyan kicsike már, fel tudom emelni. Azt mondja: ez olyan megalázó. Mire én, miért, mert tehetetlen vagy és ki vagy nekem szolgáltatva? Azt mondja, igen. Mire én: akkor örülj annak, hogy csak én vagyok itt, és nem más. Erre morgott egyet. (Örült.)

A napunk kiválóan sikerült – elvittem abba az udvarházba, ahova akkor hordott minket, mikor még ereje teljében volt. Ettünk zsírtól tocsogó szalonnás szendót, amilyet mindig a gyárába is hozattunk, ahol nála dolgoztunk az exemmel, és amit szeretett volna ráhagyni. Csak az exem nem szerette volna. Örökös apa-fiú bonyodalom. Morgott kicsit anyósra, megegyeztünk, hogy a válásunk teljességgel vitathatatlanul az anyós hibája, valamint az is, hogy a gyerekei ilyen puhányok lettek.

Azt is nyugtáztuk, hogy soha, de soha, de soha nem fog megbocsátani a volt barátnőjének, amiért elhagyta, és hogy a fiát sem hajlandó felhívni, ha majd akar valamit, telefonáljon. Meg, hogy a magyarok abszolúte megérdemlik, amit a törökök, az osztrákok és a ruszkik csináltak velük, bár a ruszkik meg egy nagy szemetek, mert volt pofájuk nem mellesleg Katyn! mellett leszedni azt a szegény Kaczynski ikret is. Leszögeződött továbbá még sokadszorra, hogy saját országának világuralmi pozíciója azért veszett el, mert a munkáspárti kormány egy rakás szar, mindig is az volt, mert csak puhányokat nevelt. A fehér faj űrbéli eredetéről és egyéb vívmányairól ezúttal nem szólt, tekintettel a körülöttünk ülő gyerekekre.

Szép napos délután volt és visszafelé már egyáltalán nem bánta, hogy szívlapáttal kellett betennem az autóba, sőt, előtte még tolni is hagyta magát. Mondtam neki, hogy – ha mire legközelebb jövök, és nem csináltatja meg a műlábat – felőlem megpenészedhet a hülye öregek otthonában, mert durvára nem fogom még egyszer itt terepen tologatni, de ezen már csak röhögött a vén rinyagép. Ez a neve, na, nem tudom másként jól lefordítani.

A húsz évvel fiatalabb barátnője azért hagyta el, mert após nem engedett neki gyereket szülni. Amit az akkor már férjem és az agyament húga egy-egy egészséges hatéves önzésével támogatott. A csere itt is jól bevált – a lánya néha veszi fel a telefont, a fia nem hajlandó felhívni egyáltalán.

A nője végül férjhez ment máshoz, mire swégfater megöregedett, és ezt a láblevágós műsort nyomja. Mindenesetre nehogy azt higgyük, hogy a volt barátnőnek bármiben is igaza volt, és hogy ő ma is ugyanígy döntene. Felőlem, mondom én ilyenkor. Te mész ezzel a hülyeséggel a sírba, nem én, mire persze megint csak morog, de nem örömében.

Múltkor vittem neki egy bonszájt. Mondtam neki, ha kinyírja, ez is csak annak lesz a bizonyítéka, hogy mennyire kibírhatatlan. Mire legközelebb mentem, a bonszáj fél métert nőtt. Azt mondta, nem ő öntözi, esze ágában sincs, a nővérek szokták. És hogy hozzak metszőollót, mert ő nem fog ám itt nekem bohóckodni ezzel a félméteres fával. Most viszek majd, de csak azért, hogy lekörözzem fametszésben.

A gyerekei hálátlanok, alig hívják és látogatják. Persze mikor beszélnek, sosem mulasztja el mindkettőjükkel közölni, hogy mekkora élhetetlen balf.szok, az anyjuk egy pszichopata és hogy én voltam a legjobb dolog, ami a fiával történt. Bezzeg Ők még ezt is elszúrták, mert nyilván fogalmuk sincs, hogy mi (mármint ő meg én) mekkorával magasabb kasztot képviselünk náluk. Ezt arra alapozza, hogy bányászvidékről és igazi háború utáni szegénységből kitaposva magát, nyolc gyerek közül egyedül lett gyártulajdonos. És tudja, hogy én is. Gyáram speciel nekem nincs, de hogy ugyanolyan keményen megdolgoztam érte, hogy ne legyen.

No. Voltam apósnál.

A pirosba úgy kéretőzött, a bonszájt szamurájkarddal metszi, és az virágzik. Esélyem sem volt a Fiskars ollómmal.

Négy kilométert tolókocsiztunk az udvarházban, legyek hálás, mert a fitneszbérletemért biztos fizettem, míg ő ingyen erősíti a felkarom. A műláb témát én hoztam fel vagy hatszor egymás után, mire végre válaszra méltatott, ami úgy kezdődött, hogy egy szekánt vénasszony lettem, és nem csoda, hogy a fia elvált tőlem. Mire én, ha valaki, ő aztán tudhatná, hogy a szekántság erény, beszéljünk inkább az új műlábáról, mert ha lenne, akkor akár a Hegyre is jöhetne. Ha akarna. Akar, szerintem. Már a gyerekei képét is kirakta a szobájában. Előttem három hónapig nem volt nála senki.

Németh Éva írása