Persze ahhoz, hogy a valóban ideális kiválasztás létre tudjon jönni, mindenképp ismerni kell a szóban forgó értékeket. Ehhez pedig nincs más teendő, mint figyelmesen végigolvasni ezt a bejegyzést. Merthogy rövidesen fény derül a szóban forgó mutatókra, és remélhetőleg máris egyszerűbbé válik a vásárlás feladata.
Elsősorban azért, mert manapság számtalan típus közül lehet választani. Vagyis, ha nincs meg a tudatos kereséshez elengedhetetlen háttértudás, akkor az ember könnyen elbizonytalanodhat, és akár rosszul is dönthet.
Ott van példaként a Maconwinch webáruház hidraulikus csörlő választéka, ahol szintén nem kevés kivitel áll rendelkezésre. Viszont a speciális mérőszámok megfelelő kiindulási alapot jelentenek a megítéléshez.
Hogy milyen kulcsfontosságú paraméterekre javasolt támaszkodni? Egyrészt meg lehet nézni a különböző modellek méreteit, teljesítményét, áttételeit. De akad két olyan mutató, amelyek ennél is pontosabb képet adhatnak a beszerzés előtt.
Név szerint a maximális terhelhetőség (load capacity), az amiről szó van. Másképp megfogalmazva a húzóerőt, azt a maximális súlyt jelöli, amit a szerkezet segítségével még biztonságosan el tudunk húzni.
Rendszerint kilogrammban adják meg a mértékét a gyártók. Segíthet a választást tekintve, hogy három fő kategóriára lehet bontani jellemzően a kiviteleket. A kisebb SUV-ok és sedanok mellé a 2-3000 kg-os terhelhetőség rendszerint elegendő szokott lenni.
Valamivel nagyobb SUV-okhoz, illetve terepjárókhoz 4000 és 5500 kg számíthat optimális megoldásnak. Ha pedig ennél is komolyabb terepjáróról van szó, akkor a felhasználás igényei szerint akár 7000 kg feletti értéket is tudunk választani.
Ez a sebesség (line speed), avagy a munka időbeli szükségletét tükröző mutató. Bizonyos értelemben véve a csörlő motorjának az erejével kapcsolatban is mutat egy előzetes képet. Itt is többféle opció kínálkozhat.
Azokban a helyzetekben, ahol a minél gyorsabb és hatékonyabb mentés esszenciális kérdés, ott mindenképp jól jöhet a fokozottabb sebesség is. Hogy egy példát említsünk, a 10-15 m/min érték már ebbe a kategóriába sorolható.
Más a szituáció ugyanakkor, ha viszonylag nagyobb rakományokkal kell dolgozni. Továbbá akkor sem előnyös a nagy tempő, ha különösen nehéz terepen kell boldogulni. Sáros terepen, netán brutál nehéz rakománynál a lassabb sebesség, avagy a 3-8 m/min körüli célérték lehet a kifizetődő.
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…