Négy korosztályban is dobogóra állhattak Medulinban a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club sportolói egy utcai futóversenyen.

Szemán János futóedző 8–16 éves ifjú tanítványaival edzőtáborozott a közelmúltban a horvátországi Medulinban. A 2019-es esztendő utolsó és a 2020-as év első napjait is ott töltötte a veszprémi különítmény, ráadásul egy rangos utcai futóversenyen is részt tudtak venni.

A meleg égövi edzőtáborban fantasztikus napsütés, 10–12 fok, kiváló futóidő várt minket. Ezeket a napokat arra használtuk ki, hogy az alapozó időszakot meghosszabbítsuk, és a közelgő fedett pályás, valamint mezei futó szezonra készüljünk – mondta Szemán János.

Medulinban az év utolsó napján hagyományosan megrendezik az óévbúcsúztató futóversenyt. A veszprémi csoport természetesen szívesen vállalta a részvételt, ráadásul remek eredményeket értek el a sportolók. A különböző korosztályoknak különböző távokat írtak elő a szervezők.

A női felnőtt öt kilométeren a mindössze tizenhat éves Szemán Kitti 20:01 perccel végzett a második helyen, Király Kinga 23:00 perccel a hatodik, Nagy Nóra 23:35 perccel a nyolcadik helyen zárt.

A leány alsó tagozatosoknak 600 méter volt az előírt penzum, itt Szemán Dorka nyert. 800 méteren, a felső tagozatosoknál szintén veszprémi elsőséget könyvelhettünk el, Rédling Renáta győzött, megelőzve Szemán Katát. A fiúk felső tagozatos versenyében Balogh Attila végzett az élen.

Az óvodásoknál ügyesen teljesített ifjabb Szemán János. Édesapja, a csoport edzője pedig a férfiak öt kilométeres viadalán vett részt, és ért be a 39. helyen.

Hozzászólások

hozzászólás