Vidám vásári forgatag, termelői piac, játékos szórakozás kicsiknek és nagyoknak, pincérfutó verseny, kalandos városnézés, kedvezményes múzeumlátogatás és megannyi program várja a veszprémieket ezúttal is a Tavaszi Tekergő szezonnyitó családi rendezvényen, több helyszínen április 13-án, szombaton.

A város minden fontos közösségi terét, szinte a belváros egészét megtölti majd az a sok-sok esemény, melyet idén a Tavaszi Tekergő kínál. A rendezvény a Veszprémi Turisztikai Nonprofit Kft. szervezésében a Veszprémi Turisztikai Egyesület és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésével jön létre.

A programszervezők nem titkolt szándéka, hogy rávegyék a város lakóit, tekintsenek friss szemmel az utcákra, épületekre, melyek mellett nap mint nap elrohannak. Az egész napos tavaszünnepen sietség nélkül, csak úgy könnyedén, pihenésképpen vagy szórakozásból sétálhatnak végig, azaz „tekereghetnek” az ismert helyeken, ahová a programok szólítják őket.

A szabadtéren és a kiállítóhelyeken zajló események 10 órától 17 óráig folyamatosan várják az érdeklődőket. Az Óváros téren a hangulatot már 9 órától a termelői piac határozza meg, ahol helyi és környékbeli termelők árusítják egyedi termékeiket, kézműves tárgyaikat, élelmiszereiket. A húsvéti ünnepekre való készülődésben különösen vonzóak lehetnek a vásári portékák. Újdonság, hogy az Óváros téren felállított kivetítőn, élőben követhetők a külső helyszíneken zajló események. A térről indul az egész nap közlekedő veszprémi kisvonat. Az érdeklődők 10.30-tól szurkolhatnak a város ifjú pincéreinek futóversenyén. A versenyt követően már kezdődik is a következő ingyenes program: séta indul a Veszprémi Várba. 14.30-kor kreatív sétára invitálják az érdeklődőket. A városnéző programon korhatár nélkül bárki ingyenesen részt vehet, a részvétel regisztrációhoz kötött.

Kisgyerekekkel is érdemes 10 órára a polgármesteri hivatal előtti térre érkezni, a Kabóca Bábszínház itt mutatja be a Mamlasz király krónikája című előadását, aki lemaradna, délután négykor is megnézheti. A Kabóca Játéktéren a veszprémi bábszínház művészei különböző játékos meglepetésprogramokkal szórakoztatják a gyerekeket.

A nagyobbakat a Misztiqum szabadulószoba csábítja, lesz szabadtéri hétpecsétes titok és sok egyéb, izgalmas játék. Itt állítják fel a veszprémi idegenvezetők interaktív standját, ahol kicsik és nagyok városismereti játékos feladatokkal mérhetik le, mennyire ismerik a várost, ahol élnek. Hajdu Franciska vezetésével workshopot tartanak: a téma Veszprém 2023 Európa Kulturális Fővárosa a gimnazisták szemével. Ehhez a témához kapcsolódik a volt zeneiskolában megtekinthető 12 fal című kiállítás, melynek helyszínén helyi és környékbeli képzőművészek, alkotók Mert együtt jobban festünk címmel kínálnak különleges programot.

A Bakony-Balaton térségi standon játékos fotózkodásra biztatják a gyermekeket Sün Bercivel Veszprém nevezetességei előtt. Aki a megadott helyeket végigjárja, ajándékcsomagot nyerhet. Ezúttal ingyenesen lehet belépni a Hősök Kapuja Látogatóközpontba, a Tűztorony, az érseki palota, a Gizella- és a Szent György-kápolna pedig 50 százalékos kedvezménnyel látogatható. A Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ 11 és 15 órakor, a Szent Mihály-bazilika főszékesegyház 11.30 és 15.30-kor ingyenes tárlatvezetést indít. A Szaléziánum előtt ingyenes gyertyamártó foglakozásokon is részt vehetnek az érdeklődők.

Idén is izgalmas alkotási lehetőségek várják a látogatókat a Művészetek Háza Veszprémben. Kiállítóhelyeik egész nap ingyenesen látogathatók. A kalandtúra a szabad alkotás jegyében című programban alkotópontok lesznek. Az elkészült alkotások hazavihetők. Az állomások teljesítése után kapott pecsétek összegyűjtéséért ajándék jár. Veszprémi titkokat is felfedezhetnek, betekinthetnek a Víziközmű Múzeumba vagy a Veszprémi Petőfi Színház kulisszái mögé (ez utóbbi regisztrációhoz kötött), és megtudhatják, hova vezet a Művészetek Háza titkos lépcsője. Nagyon izgalmasnak ígérkezik a Benedek-hegy gyomrában lévő II. világháborús óvóhely kiállítás is, melyet a HATESZ egyesület szervez, valamint a távcsövezés immár kívülről a Benedek-hegyen.

Részletes program

Óváros tér és szabadtéri színpad

9:00–17:00 Helyi, kézműves termékek kirakodóvására és food truckok
10:00–10:30 Megnyitó
10:30–11:00 Kis-Bakony Táncegyüttes gyermek- és ifjúsági csoportja
11:00–11:30 Bemutatkozik a Rátonyi Róbert Operettfesztivál
12:00–13:00 Nyilvános akasztás, avagy Sobri Jóska színre lép vásári vérfürdő, a Kajárpéci Vízirevű műsora
14:00–15:00 Kabóca Bábszínház: Az aranyszőrű bárány című előadása
15:00–15:40 Csenki Attila stand-up műsora
16:00–17:00 Németh Kyra és Pingiczer Szilárd jazzműsora

Polgármesteri Hivatal

10:00–17:00 Veszprémi Nyitott Műterem – B. Hegedűs Piros és a Zirci III.Béla gimnázium növendékei, Baumann Béla fotóművész, Debreczeny Zoltán, P. Kovács Péter és Zámbó Attila. Szívesen látnak hangosítás nélkül muzsikáló fiatalokat!
10:00–17:00 MisztIQum – A titkok, rejtélyek és talányok birodalma
10:00–17:00 Idegenvezetők Veszprém interaktív, bababarát standja játékos városismereti feladatokkal és apró nyereményekkel
10:00–17:00 A Társasház Csapat kitelepülése többféle társasjátékkal

Bárányos sátor

10:00–12:00 és 16:00–17:00 A Kabóca Bábszínház gyermekprogramja:
1. Angyalbárányok farkasbőrben: átváltozós papírfigurák – papírszínház
2. Guruló bárányműhely: előgyártott fa és karton elemekből gurulós – bicikliző bárány – verseny
3. Báránynyírás – divatos bárány: bárányokat lehet öltöztetni, vetkőztetni, különböző divatos bárányfazonokat kipróbálni
4. Barionett: marionett báránybáb – a mágneses bárányszájjal lehet eledelt felszedegetni
5. Bárányterelgetés – bárány terelgetése a falu házai között
6. Farkasetetés – célbadobós – a farkas nyitott szájába kell ételt dobálni és azzal jóllakatni, hogy ne fájjon a foga a bárányokra

12:00–16:00 Gombrich Mester Művészeti tanodája – Táj Újratervezés Virágos Veszprém: közösségi festményszínező

Tourinform Veszprém

10:00–17:00 Ingyenes kisvonat közlekedik a Veszprémvölgy és az Óváros tér között
10:00–17:00 Pecsételő játék (gyűjtsd össze mind a hat pecsétet az ingyenesen látogatható helyszíneken és váltsd kedvezményre partnereinknél!)

11:00–12:00 Pincér futóverseny

13:30–15:00 Rendhagyó idegenvezetés
15:00–16:30 Baba-mama városnéző séta

Veszprémi Vár és belváros

9:00–14:00 A Várbörtön (Vár u.19.) féláron látogatható. Turnusok időpontja: 9:00–14:00 óra között minden egész órakor. (Gyülekező és jegyvásárlás a Hősök Kapuja információs pultjánál a turnus indulása előtt 15 perccel.) Maximális létszám turnusonként 40 fő.
9:00–17:00 A Tűztorony (Vár u. 9.) szintén féláron tekinthető meg
9:00–17:00 A Hősök Kapuja (Vár u. 2.) ingyenesen látogatható
9:00–17:00 A Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ (Vár u. 31.) 50 százalékos kedvezménnyel látogatható. Garantált tárlatvezetések 10, 14 és 16 órakor.
13.00–16.00 Kézműves foglalkozás: virágos ajtódísz és veszprémes kulcstartó készítése (ingyenes)
10:00–17:00 Kalandtúrával a Veszprémi Várban. Pihenés alkotás kaland, ingyenes program a Művészetek Háza Veszprém galériáiban (Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény, Csikász Galéria, Dubniczay-palota/Várgaléria/Tegulárium)
10:00–18:00 A Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény Tejfalussy kanonoki épülete (Vár u. 35.), a Gizella-kápolna (Vár u. 16.) és a Szent György-kápolna (Vár u. 20.) 50 százalékos kedvezménnyel látogatható.
10:00–18:00 Laczkó Dezső Múzeum (Veszprém, Erzsébet sétány 1.) és a Bakonyi Ház (Veszprém, Erzsébet sétány 3.) ingyenesen látogatható (kivéve: Chagall-kiállítás)

Titkos helyek

9:00–12:00 A Víziközmű Múzeum (Kittenberger K. u. 5-6.) ingyenesen látogatható
11:00–15:00 Veszprém Aréna ingyenes bejárás. Előzetes regisztrációhoz kötött. Öt turnus indul legfeljebb 15-20 fős csoportok részére (létszám legalább 2 fő). A túrákat Varga András József ügyvezető vezeti, gyülekező a Veszprém Aréna portánál. A túrák időtartama: kb. 30-40 perc, indulások időpontja: 11.00, 11.50, 12.40, 13.30, 14.20 (50 percenkénti indítással)
Regisztrációs e-mail: veszpremarena@veszpremarena.hu
11:00 és 11:45 Veszprémi Petőfi Színház (Óvári F. u. 2.) – a kulisszák mögött… Gyülekező a művészbejárónál, vezeti: Főző Ditta értékesítési munkatárs (két turnus, a vezetés időtartama 45 perc)
10:00–17:00 Óvóhely a Benedek-hegy gyomrában, ReZeG a szikla – a Hajagi természetvédő egyesület programjai
11:00 és 15:00 Ingyenes Benedek-hegy kívül-belül séta Raffai Csillával. Indulás a Benedek-hegyi óvóhely bejáratától
10.00–17.00 Hova vezet a Művészetek Háza titkos lépcsője (Vár u. 3.)?

Az időjárás-előrejelzéseket és a VMETEO Egyesület tájékoztatását figyelembe véve a szervezők úgy döntöttek, hogy a Tavaszi Tekergőt az eredeti helyszín(ek)en rendezik meg. A programváltoztatás jogát fenntartják!

Hozzászólások

hozzászólás