A Virágos Magyarországért verseny egyik tavalyi fődíjasaként idén Veszprém kapott lehetőséget arra, hogy az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén (Entente Florale Europe) az ötvenezret meghaladó lélekszámú települések kategóriájában is megméresse magát.

Az eredményre igazán büszkék lehetünk – az arany minősítés mellett egy különdíjjal tért haza az önkormányzati delegáció az írországi díjátadóról!

Porga Gyula polgármester sajtótájékoztatón számolt be az értékelés folyamatáról és szempontjairól. A nyáron nálunk járt nemzetközi zsűri tagjai kiemelt figyelmet fordítottak a zöldterületek megújításának stratégiájára és a városlakók részvételére a környezetszépítésben.

Az, hogy Veszprémben milyenek a közterületek, az itt élőket minősíti. A városvezetés pedig igyekszik megfelelni a lakosság elvárásainak és kitüntetni a veszprémieket olyan közterek létrehozásával, amelyekben jól érzik magukat – mondta. – Az elért eredményben a közösség ereje mutatkozik meg.

A polgármester köszönetét fejezte ki mindazon magánszemélyeknek, vállalkozásoknak, intézményeknek és civil szervezeteknek, akik és amelyek az elmúlt másfél évben nagyon sokat tettek a sikerért.

Az arany minősítés mellett odaítélt elnöki különdíjat a Kolostorok és kertek megújításának projektjével nyerte el a város. Mi, akik itt élünk és újra meg újra örömmel vesszük birtokunkba, mutatjuk meg távolról érkező barátainknak a meseszép parkot, minden elfogultság nélkül érezhetjük, hogy jogos az elismerés.

A zsűri részletes értékelése javaslatokat is tartalmaz, a további teendőket ezek figyelembevételével fogalmazza majd meg az önkormányzat. Porga Gyulát portálunk arról kérdezte, hogy veszprémi polgárként ő mit tart a legfontosabb tennivalónak.

Két dologban kell előrelépnünk – mondta. – Az eddigi fejlesztések nagyon jól sikerültek, ezeket kellene egymással összefűzni, hangulatos sétautakon át még könnyebben elérhetővé, bejárhatóvá tenni. Emellett néhány városrészben van még behozni valónk a közterületek fejlesztését, szépítését, otthonosabbá tételét illetően is.

Hozzászólások

hozzászólás