Harmadik alkalommal várja látogatóit a Balaton Fesztivál június 27. és 30. között tematikus zenei koncertekkel és új családi élményekkel. Az ingyenes családi gasztrofesztivál idén még nagyobb területen kínál egész hétvégés szórakozást minden korosztály számára Balatonkenesén.

A Balaton Fesztivál minden évben újat és különlegeset ad a résztvevőknek. Idén a családok szórakoztatására, a napközbeni aktivitásokra nagyobb hangsúlyt fektettek a szervezők, a fesztiválteret balatoni élményparkkal, valamint ízek és mesterségek utcájával bővítették ki. Balatonkenese városával együttműködésben már nemcsak a Balaton partján, hanem a főbb tereken is kínálnak majd programokat péntektől vasárnapig. A gyerekszínpadon fellép majd a Kiskalász Zenekar, a Hahó együttes, a Varnyú Country gyerekzenekar, a régió tánccsoportjai mellett pedig mese és bábszínházi előadás is várja az érdeklődőket.

Balatoni élménypark és aktív időtöltés

A szervezők kiemelten fontosnak tartják a környék és a Balaton kultúrájának bemutatását, természetközeli anyagok tudatos használatát, a játéktereket is ennek megfelelően alakították ki. Az aktivitások fő témája a Balaton lesz. A könnyed ismeretterjesztést segíti majd A mi Balatonunk című kiállítás. A Fanyűvő családi játékparkban a gyerekek megismerhetik a Balaton élővilágát és különleges helyeit fa-és dongajátékokkal. Továbbá öko kézműves foglalkozás, mezítlábas ösvény, labirintus, kúszó-mászó terasz, balatoni ügyességi játékok várják az érdeklődőket. A Challenge weekend program keretében sportbemutatókat tartanak Gulyás Péter tizenhatszoros magyar bajnok kézilabdázó, Veszprém az Európa Kulturális Fővárosa 2023 nagykövet, Zsigmond György, a Fotex KC Veszprém férfikézilabda-csapat egykori tagja és Erdei Zsolt Madár, világbajnok magyar félnehézsúlyú profi ökölvívó vezetésével. A kiállítók között megjelenik az egyetlen Balaton-parti egyetem, a Pannon Egyetem is aktivitásokkal, balatoni kurzussal. A tereken repülőgép szimulátor, vizes golyó, légvárak, trambulin, vidámparki elemek és további élmények segítik az aktív időtöltést.

Különleges ízek

Az ízek- és mesterségek utcájában különleges finomságok és kézműves bemutatók is várják a látogatókat. A rendezvényen idén először a Vegan Food Fest ételudvar garantálja a növényi ételekkel járó ízkavalkádot, Magyarország első vegán gasztrofesztiválja első alkalommal települ a Balatonhoz. Hazai és határon túli ételspecialitások növényi alternatíváival, bűntudatmentes édességekkel, vegán street food különlegességekkel is készülnek az ínyenceknek.

Nagyszínpadi koncertek

A nagyszínpadi zenés programok négyféle zenei stílus kedvelőinek nyújtanak kikapcsolódást már hagyományosan a Széchenyi parkban. A hétvége bemelegítéseként a 2018-ban legnagyobb közönséget vonzó DJ-k érkeznek a fesztiválra, Aaron Wise kezdi a sort, a visszatérő Antonyo és Lauer mellett a műfaj éllovasa, Hamvai PG is bemutatkozik. Pénteken a régióban nagy népszerűségnek örvendő LGT emlékzenekar, a mindig telt ház előtt játszó Lord és az Edda slágereket játszó Zártosztály lép színpadra. A legnépszerűbb program évek óta a retro, amely az 1990-es és 2000-es évek legismertebb zenéit hozza el a fesztivál látogatóinak. Közkívánatra szombaton érkezik a Kozmix, itt lesz Betty Love, az Ufo zenekar, az Ámokfutók és végül Náksi segít abban, hogy az éjjel, no meg a jó hangulat ne érjen véget. A fesztivál negyedik napján a Rock ’n’ Roll, és a Boogie Woogie táncstílusok kedvelőinek elhozzák Amerikát Balatonkenesére, a színpadon a That’s Right Baby, az X-Faktor tehetségkutatóból ismert Ricky and the Drunken Sailors és a szintén országos hírnévnek örvendő Mystery Gang rockabilly zenekarok fokozzák a fokozhatatlant. A tánc garantált.

A fesztivál teljes programja itt elérhető.

IMG_3072

IMG_7085

DSC_5024_rekord

 

Hozzászólások

hozzászólás