A november 11-i megnyitón Fábián László grafikusművész beszélgetett az idén 70 éves alkotóval. Megtudtuk, amióta nyugdíjas, egyfolytában hódolhat szenvedélyének, a festésnek, de azért most sem lehetséges olyan iramban dolgoznia, hogy veszprémi kiállítása után új kínálattal álljon elő. Dr. Zongor Gábor évtizedekig dolgozott a közigazgatásban, volt megyei elnök, továbbá sokáig a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára, de hozzátenném: mindig, minden poszton önazonos maradt, eredeti és emberi.
Az alkotó elmesélte a Visszatérés Almádiba című képének történetét is, ami jellegzetes almádi motívummal készült egy régebbi kiállításra, de valahogy eltűnt, majd megkerült és most itt van.
Arról is hallhattunk, hogy neki valamiért németalföldi tájak víziói jelennek meg a lelki szemei előtt, általában ezeket festi. Így születnek azok a csodálatos képek, amelyek számomra például nem is annyira földrajzi helyhez, mint inkább lelkiállapothoz, a derűhöz és olykor az iróniához, groteszkhez kötődnek.
Számomra ezek a derű tájai, legyenek németalföldiek vagy Balaton-felvidékiek. Merész, dús kolorit, a rajzban nagyvonalú egyszerűség, határozott körvonalak és elmélyült szellem jellemzi őket. Micsoda békesség! Vállaltan a Vámos Rousseau-féle kétdimenziós, egyszerű világhoz fűzi a festőt erős kapcsolat, ahogy azt az itt látható egyik képe konkrétan ábrázolja.
Nyugodt önbizalommal születnek ezek a művek, többnyire kételyek és lelki válságok nélkül. Persze vannak kivételek, mint például A bölcsesség kora lejárt című bonyolult kompozíciójú, finoman megrajzolt önarcképe, amely elkeseredett érzéseket keltő szürrealista alkotás.
Zongor Gábor kiállítása az almádi Pannóniában november 28-ig látható.
Fotók: a szerző
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…