Trükkös csalás

Akik nem engedtek még a kerítéshez sem, vadul védték, vagy megjátszották, hogy vadul védik a házat, olyan kutyák szép számmal voltak a körzetben, de amelyik nem engedett ki a házból, olyan csak B.-éknél volt egy foxi személyében.

Mint testőr kísérte gazdáját kaput nyitni, majd bemasírozott a konyhába, mintha nélküle nem lenne nyugdíjfizetés. A konyha szintje alacsonyabban volt az előszobáénál. B. felesége mindig szólt, hogy húzzam le a fejem, mert beverhetem a szemöldökfába, de akkorra már rendszerint bevertem. Kifizettem a pénzt, megköszöntem a borravalót, becsuktam a táskám, és indulni készültem, mikor az addig bölcsen hallgató foxi elém állt, s hangos tiltakozásba kezdett. Azt hittem viccel, ám egyre elszántabban, ellenségesebben ugatott. Amerre léptem, ő is arra lépett. Már mozdulni se mertem. B.-ék mosolyogva figyeltek. Az elköszönésre kidolgozott technikáim voltak. Tudtam, hogy pucoljak el kulturáltan a fogtechnikus H.-tól, aki szívesen provokált politikai ügyekben, csakhogy a maga egyedül helyes álláspontját kifejthesse. Tudtam, milyen mondattal kell elbúcsúzni N.-től, akit tíz percig minden hónapban kötelezően meghallgattam, mert leginkább csak a macskájával beszélgethetett. A vérszomjas C. asszonnyal is megtaláltam a hangot. Tőle azzal köszöntem el, hogy legközelebb pisztollyal jövök, mert bevallotta, minden vágya egy pisztoly, hogy lelőhesse a regnáló miniszterelnököt. (Azért a nyugdíj-kiegészítést elfogadta, csak megkért, tartsam titokban a frissen keresztény értelmiségivé vált K. előtt, mert annak magas a nyugdíja, megengedheti magának, hogy ne fogadja el: vörös diplomával végzett Moszkvában, úgy ám!)

De mit mondhatok egy kutyának? Azt nem mondhattam, hogy takarodj, mert felrúglak! Vagy, hogy ne felejtsd szavad, a jövő hónapban innen folytatjuk! Talán elég lett volna, ha megsimogatom, de a postások ősbeszarisága lebénított. B.-ék büszkék voltak a foxijukra: nemcsak beengedi, marasztalja is az idegent. Aztán megkönyörültek rajtam, s egy trükkel a szobába csalták.

Domján Gábor