Táncfesztivál – Emlékezet, utazás önmagunkban

Előadás előtt láttuk a széttaposott békák fotóit. Olyanok, mint egy metafizikus kollázs vagy rémfilm kellékei. Béka kalapáccsal, szétlapítva, nyárson. Mégsem félünk belépni a fekete dobozba a Dubniczay-palota udvarán, ahol testközelből, mindössze néhány néző előtt mutatja be Nagy József az emlékezet színházát, a Mnémosyne című darabot.

Nem ijesztő, inkább szórakoztató a morbid humor, a megejtő esendőség, amivel Nagy József, ez a kivételesen érzékeny és kifinomult vizuális ízlésű táncos, koreográfus, képzőművész elrendezi hőse halálának díszleteit. Amikor elkészül, a nézőkkel együtt lefotózza a bizarr installációt. Az agy teljes elsötétülésébe belevillan a vaku fénye.

Fekete ponyvával bevont téglatestszerű odú az a doboz, amelyben Nagy József előadja a Mnémosyne című performanszát. Az előadásról a legavatottabb méltatója, Darida Veronika azt írja, hogy kategorizálhatatlan alkotás, az emlékezet színpadra állítása. A világról alkotott kép összegzése, ugyanakkor Nagy József életművének, alkotásai legfőbb szimbólumainak kvintesszenciája. Bonyolult filozófiai, művészeti gondolati háló áll mögötte, amit – akárcsak az előadást – pontosan megfejt Darida Veronika Reminiszcenciák című esszéjében a Filozófusok bábszínháza című könyvében.

Mint Nagy József mindegyik előadása legmélyén, én ebben is a kanizsai, a bácskai ember mentalitására, mozdulataira ismerek rá. Talán azért, mert a saját csöndje szintjei között átvezetve mintha az én emlékezetem útjait is bejárná az előadás, feltárva a csomópontokat.

Mint egy kripta, amibe halottakat zárnak, olyan ez a kívül-belül feketedoboz, amibe az utakon széttaposott békák látványával a retinánkon lépünk be. A halál itt érzékelhető valóság. Nagy József befáslizott fejjel, fekete öltönyben lép be a doboz végében kialakított színpadra, és egy széttaposott, lemezzé préselt békát hoz a kezében egy pálcikára szúrva. Olyan finoman tartja, akár egy szál rózsát. Vakon lépked, a radarnál is érzékenyebb denevérintuícióval tapogatja ki a lehetőségeit. Bizonytalan járással jön-megy, mint amikor hajóban jár az ember és a víz háborog alatta. Behozza hasonmását, egy emberméretű, nehéz bábot, átöleli, úgy birkózik meg vele. Az ember cipeli önmagát egy életen át, az ezzel járó összes teherrel. Egyszer szólal meg. Fásliba csavart, mumifikált macskával a karjában artikulálatlan torokhangon perel valakivel (ki tette a macskát a postaládába?). Vakon befejezi az asztalon álló szobrot, orrszarvút formáz belőle, és rátesz a hátára egy madarat, majd az egészet megpörgeti. Leng az inga, pörög az orrszarvú, hátán a madárral.

Valami befejeződik. Csak a vég nélküli merülés az emlékezet mély vizeiben tart tovább.

Nagy József Mnémosyne című performansza és Cie Marie

Chouinard Radical Vitality című előadása nyerte el a zsűri fődíját

a TÁNC XXIV. Nemzetközi Kortárs Fesztiválon.

A fesztivál közönségdíjasa a Cie Massala Näss című produkciója lett.

A zsűri alkotói és előadói díjban részesítette a Sub.Lab. Pro Ring című előadását, amelynek Jenna Jalonen a koreográfusa.

A képen Nagy József a Mnémosyne című előadásban. Fotó: Blandine Soulage