Categories: Közélet

SZÜLŐI HANG – Szülők a nyelvoktatásról: erről hallgat a kormány

A Szülői Hang Közösség több mint hatezer válasz alapján készült szülői felmérésének eredményei szerint a hazai nyelvoktatás hét legnagyobb problémája a rossz nyelvoktatási módszerek, a tanárhiány, a gyakori tanárváltások, a tanári kontraszelekció, a túl nagy létszámú nyelvi csoportok, a nem a tudásszintnek megfelelő képzés és a túlterheltség.

Alább teljes egészében közöljük a Szülői Hang Közösség közleményét.

Bár a kormányzat eredetileg ettől az évtől a nyelvvizsgához kötötte volna az egyetemi felvételit, a tervtől végül el kellett állnia, hiszen jelenleg nem adottak ehhez az iskolai nyelvoktatás feltételei. A kormányzat azért vallott kudarcot az intézkedés bevezetésével, mert nem tett érdemi lépéseket az iskolai nyelvoktatás fejlesztésére. A kormányzat csupán egy szűk területen próbálkozott: a diákok nyelvtudását 2×2 hetes külföldi nyelvtanfolyamokkal szeretnék majd javítani. Kérdéses azonban, hogy ez-e a legmegfelelőbb lépés, figyelembe véve annak költségeit is.

Felmérésünkben a szülők tapasztalatait, véleményét gyűjtöttük össze a nyelvoktatás jelenlegi helyzetéről. Az eredmények itt érhetőek el, ahol részletes statisztikákat közlünk nyelvenkénti, iskolatípusonkénti, fenntartónkénti és településtípusonkénti bontásban is. Bízunk abban, hogy az eredmények elősegítik a valós problémák feltárását, amelyet érdemi szakmai párbeszéd követ a pedagógus szervezetek bevonásával is, és ezúttal nem marad el a cselekvési terv megfogalmazása és végrehajtása sem!

A szülői felmérésünk szerint a hazai nyelvoktatás hét legnagyobb problémája a következő:

  1. Rosszak a nyelvoktatási módszerek. Az esetek több mint negyedében a szülők kifejezetten elégedetlenek a nyelvoktatás módszereivel, túl nagy a hangsúly az elméleten (nyelvtan, szómagolás) a gyakorlati szóbeli és írásbeli kommunikáció helyett.
  2. Tanárhiány. Iskolatípustól függően a válaszadók 7–14 százaléka arról számolt be, hogy gyermeke iskolájában az elmúlt egy évben legalább két héten keresztül nem volt érdemi nyelvoktatás és az iskola a helyettesítést sem tudta szakszerűen megoldani.
  3. Gyakori tanárváltások. Minden iskolatípusban gyakran történnek váratlan tanárváltások, németből iskolatípustól függően 18–27 százalékos, angolból 22–35 százalékos gyakorisággal évente. A gyakori tanárváltások miatt a gyerekek nem tudnak érzelmileg kötődni a tanárhoz, és a folyamatosan változó, új tanítási módszerekhez és szabályokhoz való alkalmazkodás csökkenti az oktatás hatékonyságát és a gyerekek motivációját.
  4. A tanári kontraszelekció. Ez a folyamat nehezen számszerűsíthető, de a szülői visszajelzések egyértelműen utalnak rá. Szülőként nem tudjuk szakmai szempontok alapján megítélni a tanárok pedagógiai munkáját, azt azonban szülőként is láthatjuk, amikor az oktatás nem működik megfelelően. Az esetek legalább ötödében a szülők kifejezetten elégedetlenek a tanár pedagógiai munkájával. A gyenge tanári teljesítmény feltételezhetően sokszor arra vezethető vissza, hogy a nyelvtudás piacképes, ezért a rosszul fizető közoktatásban jelentős a kontraszelekció.
  5. Túl nagy létszámú nyelvi csoportok. A tanulók jelentős része (angol: 15 százalék, német: 10 százalék) 20 fősnél nagyobb csoportban tanulja a nyelvet. A túl nagy létszámú nyelvi csoportok megnehezítik az egyéni odafigyelést, kevesebb idő jut az egyes tanulókra és a kommunikációs szituációk gyakorlására.
  6. Nem a tudásszintnek megfelelő képzés. Az esetek csaknem felében (angol: 49 százalék, német: 47 százalék) a nyelvi csoport nem a gyermek tudásszintjének megfelelő tempóban halad. Az iskolai nyelvoktatás nem tud megfelelően alkalmazkodni a gyermekek tudásszintjéhez.
  7. A túlterheltség. A válaszadók döntő többsége (88 százalék) szerint csökkenteni kellene általában a tanórák, ezzel együtt a tananyag mennyiségét. A nagy túlterheltség abban is gátolja a tanulókat, hogy a nyelvtanulásra kellő időt és energiát fordítsanak, még ha azt fontosnak is tartják.

Összességében a szülők nagy többsége elégedetlen az iskolai nyelvoktatás minőségével: a válaszadók többsége (angol: 60 százalék, német: 56 százalék) nem számít arra, hogy az iskolai oktatás képes felkészíteni a diákokat a középfokú nyelvvizsgára.

A kormányzat válasza a nyelvoktatás problémáira a kétszer kéthetes külföldi nyelvtanfolyam. Ennek sikerében azonban a válaszadó szülőknek csupán 30 százaléka bízik, és csupán 6 százalék gondolja úgy, hogy erre a célra lett volna legfontosabb pénzt költeni. A többség (53 százalék) szerint a nyelvtanárok nagyobb anyagi megbecsülése és továbbképzése lett volna inkább hatékony.

A szülők közül nagyon sokan (36 százalék) tartottak attól, hogy ha a kormány 2019-től bevezette volna a nyelvvizsgához kötött felvételit, a gyermekük kiszorult volna a felsőoktatásból. A szülők 58 százaléka nem tartott volna ettől, de közülük csupán 8 százalék bízta volna a nyelvoktatást kizárólag az iskolára. 14 százalék a családban, 36 százalék pedig különórákon képzi tovább a gyermekét ahhoz, hogy a nyelvvizsgát teljesíteni tudja. A válaszadó szülők többségének egyértelmű véleménye (65 százalék) szerint az ország számára a jelenlegi helyzetben káros lett volna a középfokú nyelvvizsga felvételihez kötése. Épp ezért üdvözöljük, hogy végül a kormány is belátta, hogy ez a hibás döntés jóvátehetetlen következményekkel járt volna, helyt adott a civil és szakmai szervezetek tiltakozásának, és az intézkedést visszavonta.

A Szülői Hang Közösség álláspontja szerint rövid távon szükséges megteremteni annak a lehetőségét, hogy a kétszer kéthetes külföldi nyelvtanfolyamokhoz rendelkezésre álló jelentős anyagi források szélesebb körben is igénybe vehetőek legyenek nyelvoktatási célokra. Az ország kiemelt közérdeke, hogy gyermekeink számára minőségi nyelvoktatást teremtsünk. Elvárjuk a kormánytól, hogy a felmérés által jelzett problémák megoldására készítsen nyilvános, szakmai egyeztetéssel alátámasztott, hosszú távú stratégiát, melyben konkrét határidőkre lebontott, számon kérhető célokat fogalmaz meg! Különítsék el az ehhez szükséges erőforrásokat, beleértve a tanárok anyagi és erkölcsi megbecsülését is! Mindez szükséges ahhoz, hogy ne csak álom maradjon az, hogy a középiskola végére mindenki megszerezze a középfokú nyelvvizsgát.

Szülői Hang Közösség

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago