SZUBJEKTÍV – Disznó a jégen

Az ember bele kifordul, ahogy ezeket nézi: azt a leereszkedő, színlelt derűt, azt az idétlen vihogást, azt az öltönybe bújtatott, zsíros, izzadtságszagú, „tekishülyemitakarszitt” unintelligens kioktatást, amellyel az övékétől gyökeresen eltérő világnézetű (pl. humanista) vitapartnerük érveit elképzelt fölényükkel kerülgetik, mint hajnali járókelő a kutyaszart.

Pitypangos Imi, a kiégettsége miatt silány propagandistává öndegradált, hajdani rendező a még mindig aktív, nálánál fényévekkel bölcsebb humoristát győzködi, sajnálja, vigasztalja, miközben fogsora menetet vág sok helyet megjárt nyelvébe: Teddykém, te rosszkedvű vagy, mert nem ti (sic) kormányoztok. Hát, nyerjetek választást, de addig se legyél ilyen szomorkás: örülj az életnek, énekeld meg, hogy tegnap délután három óra hat perckor a Thököly és a Stefánia sarkán senkit sem ütött el a hetes, mert a busz vezetője, bizonyos Harmathffy Adorján olyan kiváló mestere szakmájának, mint amilyennek neked is lenned kellene, drága Teddy, a sajátodénak.

Csak azt tudnám, hogy a humorista miért ül ott, mint egy faszent, mi a túrónak hoz fel normál körülmények között egyébként teljesen világos ellenérveket. Nem hiszem, hogy nem látja: a vele szemben ülő, saját zsenijétől már-már ejakuláló mentál-soviniszta maszturbens butaságpajzsa áttörhetetlen.

A helyében én csak annyit mondanék – azt is halkan, lassan, kimérten, szinte szótagolva: „Idefigyelj, Pitypangos Imi, te kiégettséged miatt silány propagandistává öndegradált, hajdani rendező, te bálványimádó, szemforgató kisköcsög! Miért nem mész inkább haza, oszt veszed elő istenített népvezéred fotográfiáját, meg azt, amid még maradt, és lépsz a magányos gyönyör útjára? Közben el ne felejtsd – már csak a ritmus és a megszokás végett – skandálni: VIK-TOR! VIK-TOR! VIK-TOR! Egyszer csak leszel újra boldog! Addig úgyis csak verődsz, mint disznó a jégen!”

TANULSÁG: Addig csinálják, amíg hagyjuk.

Korbel Péter