SZABAD SAJTÓ? – Az újságírás halála

Elkezdték már a mantrát a szabad sajtóról március 15. kapcsán a hivatásos szónokok. Mintha tévedésből régi szöveget nyomtak volna a kezükbe, aminek semmi köze napjainkhoz, hiszen nyilvánvalóan nem a szabad sajtó, hanem a dezinformáció korát éljük. A megtévesztés, félrevezetés, félretájékoztatás korát.

Az Egyesült Államokban Donald Trump választási hadjárata során elhangzott hazugságokkal kapcsolatban volt, aki tréfásan úgy fogalmazott, hogy meghaladták a tényeket, és ez már az alternatív tények világa. Szerintem ez a definíció nem is annyira vicces, hiszen segít elmaszatolni a helyzetet, segít nem hazugságnak nevezni a hazugságot.

Én még abban a szellemben nevelkedtem, hogy az újságírás az igazságra való törekvés. Próbálkozás az igazság megközelítésére. Ezért nagyon nehezen viselem el, hogy mára igazság és hazugság körülbelül azonos súllyal esnek latba. Nem csak Magyarországon, de másutt is. Nézzük akár Szlovákiát, Szerbiát vagy az Egyesült Államokat, és még sorolhatnám az országokat, ahol populista kormány van hatalmon. Mára világszerte, így Európában is jelentős politikai erővé nőtte ki magát a populizmus. A populista politikának pedig nem szabad sajtóra van szüksége, hanem bulvárra, annak is a minél ócskább, minél ostobább fajtájára, amivel etetheti a népet. Illetve hangosbemondóként működő közmédiára, amelyik nem gondolkodik, hanem szajkózza, amit betápláltak, és – reflexszerűen, mint egy jó testőr – ugrik, ha netalán kritizálják a gazdát.

Ez, ami most van, az újságírás halála. A populista politikus nem fog értünk, újságírókért könnyet hullatni, hiszen legszívesebben félresöpri a zsurnalisztát, mert az útjában áll. Nehogy már a média okoskodjon, közvetítsen közte és a nép között! Hiszen ő a mérce, az „Alfa és az Ómega”, a kezdet és a vég, a hazaszeretet és a becsület megtestesítője, ő tudja legjobban, mi kell a népnek. Legfeljebb szolgalelkű hírmagyarázókat, közvélemény-kutatókat tűr meg maga körül – akik zsíros állás, jól fizető megbízás fejében segítik neki fenntartani azt a bizonyos alternatív valóságot, amit létrehoztak, és nincs kizárva, hogy talán hisznek is benne.

A hamis, a valóságot eltorzító hír gyorsan terjed, emberek lájkolják, mintegy hitelesítve. Idővel lehet, hogy cáfolják, de akkor már ki figyel oda? Az olvasónak is meg kellene tanulnia nem elhinni mindent, kételkedni, többféle hírforrásból tájékozódni. Írom ezt, miközben tudom, hogy az átlagemberek jelentős hányada egyáltalán nem olvas újságot, vagy legfeljebb csak a címeket, és megnézi a képeket.

Persze normális körülmények között elsősorban az újságíró feladata lenne állandóan ellenőrizni a nyilvánosságra kerülő adatokat. De hogyan, ha a forrást elzárják előle, titkosítják, letagadják, elhallgatják, boldog karácsonyt kívánnak neki válasz helyett, nem engedik be az eseményre, csak a kormányhű médiát? És van itt még egy más jellegű probléma is. Az újságírók egyre kevesebbet mennek ki az életbe, az emberek közé, úgy írnak valamiről, hogy nem voltak a helyszínen, csak telefonon, e-mailben, messengeren tájékozódnak. Így gyorsabb és kényelmesebb, ugyanakkor megtévesztő. Mert hogy is mondta Marquez? Ha nem látom valakinek a tekintetét, nem érzékelem a szívdobogást, miközben kérdezek és válaszol, az nem újságírás.

Valamit azért mégis lehet tenni a dezinformációk ellen, ahogy például az Index újságírója a Kormányinfón szembesítette Lázár Jánost az óriásplakátokkal, amelyek szerint az ENSZ lebontaná a kerítéseket és kötelezné Magyarországot, hogy fogadjon be migránsokat. Az újságíró elmondta, erről szó nincs a tervezetben. Az ENSZ-nek a kormány által bírált javaslattervezete szerint minden állam maga dönthet arról, kit enged be a saját területére. Ezt sokszor és sok helyen el kellene mondania a maradék független médiának. Ahogy az összes többi csúsztatásra is reagálnia kellene.

Jó kérdés, hogy kinek és hol, amikor az újságírók, szerkesztők derékhada pályán kívülre rugdosva mindenféle mással keresi a kenyerét. Csak akkor ír, ha a lelkiismerete már nagyon háborog, vagy már akkor se, és hagyja az egészet a fenébe.

Szóval, szkeptikus vagyok így a „szabad sajtó” napján, de ne legyen igazam, mert ha ez a kisajátított, torz médiastruktúra és a dezinformációk végképp elhatalmasodnak, akkor mindent tönkretesznek, amit a civilizáció eddig létrehozott. Az csak a kezdet, hogy már a gyerekek is tudják, hogy tolvajok nélküli, szétlopott társadalomban élünk.

Megoldás lehetne talán, ha összefognának újságírók, olvasók, befektetők, hirdetők és közösen létrehoznának újságokat, tévéstúdiót részvénytársaságként. Csak hát persze ki mer ilyesmit felvállalni itt és most? Ehhez erősebb demokrata hagyományok kellenének.