REHABILITÁCIÓ – A nő élettani gyengeelméjűsége

Nem túl fontos, de főleg már nem divatos nőnapunk jutott eszembe a vasárnapi rántott hús zsírgőzében. Idén akár el is tekinthetnék a kedvenc – ám közel sem népszerű – nőnapi témáimtól, mint amilyenek például a nemzetközi feminista mozgalmak törekvéseinek ismertetése. Fölösleges, hiszen évek hosszú során át nagyra becsült kollégáim sem voltak hajlandóak tudomásul venni, hogy a feminizmusnak semmi köze sincs a melltartót sutba dobó – és a férfiaknak a nemzés szerepkörére való degradálását hirdető –, véresszájú amazonokhoz. De nem tekinthetek el Möbius professzortól.

Kedvencem – Ákos és Kövér után – a lipcsei Möbius pszichológus-professzor, aki a század elején A nő élettani gyengeelméjűsége címmel írt tudományos értekezést. És mielőtt szörnyülködni kezdenének, szálljunk magunkba és vegyük fontolóra a nagytiszteletű elme gondolatait!

Hát normális vagyok én? Itt gyártom a vasárnapi ebédet, ahelyett hogy nyelveket tanulnék, továbbképezném magam, vagy a karosszékben szépirodalmat, gazdasági tanulmányokat olvasnék, netán szörfölnék a neten. És miután a család lelegeli az asztalról a levest, húst, főzeléket, salátát meg palacsintát, tán lefeküdhetnék kicsit, egy könyvvel a kezemben. De nem! Mert porszívózok, ki-be rámolok a mosógépből, kimosok, teregetek, híreket hallgatok, jegyzetelek közben, és ha marad időm, még írok is valamit. Ahelyett hogy elmentem volna a Szépművészeti múzeumba. Például.

Möbius doktor úr nem volt éppen egy lángelme, voltak nagy tévedései. Például az, hogy mi, nők eleve gyengeelméjűknek születünk. Nyilván van ilyen, de nagy általánosságban a heveny elmeháborodásunk csak később jelentkezik, érett korunk táján. Amikor évekig terhesek vagyunk, szoptatunk, kakiban turkálunk (mert minden gyerekünk legalább két évig becsinál, azután még több mint háromig évig nem tudja megtörölni a popóját, ami gyerekenként hat év szar), bébikajákat kotyvasztunk, mosunk, vasalunk, gyereket sétáltatunk, öltöztetünk, vetkőztetünk, mesékkel álomba ringatunk, házi feladatokat írunk, házi olvasmányokat olvasunk, és egykori latin tudásunk morzsáit igyekezünk átültetni a jövő nemzedékére. És természetesen pénzt is keresünk valahol. Nem szeretném, ha bárki félreértene, nem állítom, hogy az anyaság nem egy csoda. Mert az.

Viszont ha naponta mindössze húsz edényt mosogatok el, akkor ez 30 év alatt 250 ezer darab, és ha csak 9 hónapot vagyok terhes és egy évig szoptatok, akkor ez (a nemzeti elvárásnak megfelelő) három gyermeknél hat év (a kakival együtt háromszor hat), és van egy olyan eretnek gondolatom, hogy ez idő alatt egy könyvtárat olvashattam volna ki és befejezhettem volna még egy egyetemet.

Mondom, nem a feminizmus beszél belőlem, és nem is panaszkodom. Csak hangosan gondolkodván nagytiszteletű és kedvenc Möbius professzoromat igyekszem rehabilitálni.