Categories: Közélet

POLGÁRMESTERI KÖZLEMÉNY – Újranyitnak az intézmények

Porga Gyula polgármester közleményt adott ki a veszélyhelyzet megszüntetésével és a város intézményeinek újranyitásával kapcsolatban. A közleményt teljes terjedelmében alább elolvashatják.

Kedves Veszprémiek!

Büszkék lehetünk, hogy ilyen összetartó közösség tagjai vagyunk, hogy Veszprém sikeresen helytállt a legnagyobb kihívások idején is. Összefogtunk, és minden akadályt leküzdöttünk, pedig váratlanul gördültek elénk.

A koronavírus ráébresztett minket arra: mennyire fontos, hogy közösségben is létezhessünk, személyesen is találkozhassunk. Most, hogy az elzárás miatt éreztük ennek a hiányát, sokkal jobban értékeljük majd a kulturális és közösségi programokat.

Lassan, de fokozatosan újranyithatnak a március óta zárva tartó intézmények is, az előírt biztonsági feltételek betartása mellett.

Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár június 16-ától várja újra a látogatókat, de a helyismereti gyűjtemény, az olvasóterem, valamint a gyerekkönyvtár egyelőre nem látogatható. A Dózsavárosi és a Március 15. úti fiókkönyvtárak június 15. óta tartanak nyitva, míg a Cholnoky lakótelepi könyvtár június 29-én nyit meg újra.

Az Agóra Veszprém Kulturális Központ június 19-én nyitotta meg kapuit a vendégek előtt.

A Veszprémi Petőfi Színház az újranyitást követően fokozatosan növeli a nézőszámot a nézőtéren. A múlt hétvégén 250, ezen a hétvégén már 350 nézőt várnak a teátrumba.

A Március 15. utcai uszoda június 25-étől várja a sportolni vágyókat.

A városi múzeumok is újra kinyitnak, a Tűztorony már két hete fogadja a látogatókat, és a tervek szerint jövő héten megnyílik a Várbörtön is. A Hősi Kapu nyitását augusztus első hetére tervezzük egy időszaki kiállítással egybekötve. A Bakonyi Ház és a Liget megnyitását szeptember első hetére tervezzük.

A Hangvilla július 6-án, hétfőn nyit újra, egyelőre hétfőtől péntekig tervezzük a nyitva tartását.

A Művészetek Háza Veszprém kiállítóhelyei, a Modern Képtár–Vass László Gyűjtemény, a Dubniczay-palota és a Tegulárium június 23-tól nyitnak.

A VKTT Egyesített Szociális Intézmény bentlakásos otthonaiban az országos tiszti főorvos utasításait betartva június 18-án feloldották a kijárási tilalmat, így az otthonok újra látogathatók. A nappali intézményekben június 22-étől, a demens klubban június 24-étől várják a gondozottakat. Június 23-án visszaáll az étel házhozszállítás korábbi rendje, így a klubokban a szociális étkezést igénylők éthordóban átvehetik az ebédjüket.

Köszönöm, hogy az elmúlt hónapokban összefogott a város! Vállalkozók, civilek, magánemberek egyaránt azon dolgoztak, hogy minél kevesebb veszteséggel vészeljük át ezt az időszakot.

Együtt ez is sikerült.

Köszönöm, Veszprém!

Veszprém, 2020. 06. 22.

Porga Gyula

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago