A Pannon Várszínház erős morális állásfoglalást tett A lepkegyűjtő színpadra állításával. Mind az emberi kapcsolatok alapjait tekintetbe véve, mind pedig a bántalmazás természetének vonatkozásában.

A lepkegyűjtő című, John Fowles regényéből adaptált előadáshoz hasonlót még nem állított színpadra a Pannon Várszínház. A mindössze két szereplőt mozgató thriller egészen intim térré változtatja a színpadot. A produkció számos olyan kérdést dolgoz fel, melyről kényelmetlen, ám annál fontosabb beszélni.

A történet gerincét az adja, hogy Freddie Clegg (Szelle Dávid) elrabolja, majd vidéki háza pincéjében fogva tartja Miranda Greyt (Kárpáti Barbara), a fiatal művésznövendéket. Kettejük toxikus, bántalmazással és frusztrációval telített kapcsolata az elme sötét szegleteibe nyújt betekintést. A darab igazi cselekménye az elmében játszódó folyamatok színpadra állítása. Milyen indíttatás vezérli Freddie-t, miért tartja fogva a lányt? Milyen döntésekre sarkallja Mirandát a szabadságvágy? Remény és reménytelenség állandó feszültsége húzza feszesre az előadás másfél óráját.

Színészi szempontból rendkívül nehéz feladatot kellett megugraniuk a művészeknek. Szelle Dávid Freddie-je nem szerethető, de nem is gyűlöletes. Freddie egy nehéz családi hátterű, zárkózott, ám a szerencse folytán vagyonossá váló fiatalember. Érzései kifejezésében korlátozott képességű, magányos figura. Tisztaság iránti vágya a környezetén, a gesztusain és a lányhoz való viszonyában is megmutatkozik. Utóbbi azonban birtoklási vágy formájában ölt alakot. Magáénak akarja tudni a lányt, és gyönyörködni benne. Akár a vitrinben őrzött lepkéiben. Miranda azonban nem az, akinek ő hinni szeretné. Freddie vágyálmot kerget Mirandában.

Miranda egy egyszerű lány, aki borzasztó helyzetbe kerül. Nem tud, és a legkevésbé sem akar az lenni, akinek elrablója látni szeretné. Csak remélheti, hogy Freddie betartja a szavát és egyszer elengedi, de reménytelenül szabadulni szeretne. Bevet minden elképzelhető ötletet, vállal minden kockázatot. Kiszolgáltatott helyzete ellenére hatalma van Freddie felett, néha egészen fölé tud kerekedni, még ha ezt nem is veszi észre. Miranda is képes bántani a fiút, mivel szembesíti a valósággal, lerombolja az ábrándjait, de ezzel a vesztébe rohan.Az erőszak, legyen az gyenge vagy durva, erőszak. A két figura képtelen megismerni és megérteni a másikat, így a bántalmazás széles spektrumát járják végig. Összeférhetetlenségük jelenetről jelenetre egyre világosabbá válik a néző számára, aki nézői pozíciójába zárva végignézi, ahogy a két karakter összeroppan a nyomás alatt. Az előadás végére fojtogatóvá válik a légkör, a színpad szétszórt és összetört tárgyak temetője, bőrig csupaszítva áll előttünk két ember, és világossá válik, hogy nincs kiút.

Szelle Dávid és Kárpáti Barbara játéka jól átadja azt a kiszámíthatatlan ritmust, nyugtalanító dinamikát, ami görcsbe rántja az ember gyomrát. A torokszaggató üvöltés utáni gyengéd simogatás hátborzongató érzését. A színészek mozdulatain tisztán kivehető a Pannon Várszínház táncos- és mozgásszínházi attitűdje. Itt a pofon nem megjátszott, hanem lendülete, koreográfiája van, így valóban félelmet képes kelteni. Amikor Freddie a nyakára tekert textillel fogva végighúzza a kapálózó Mirandát a színpadon, a néző a saját torkán érzi a szorítást.A theátrum erős morális állásfoglalást tett A lepkegyűjtő színpadra állításával. Mind az emberi kapcsolatok alapjait tekintetbe véve, mind pedig a bántalmazás természetének vonatkozásában. Fontos észrevennünk, hogyan és miért válik egy-egy kapcsolat toxikussá, és ezeket a kapcsolatokat miért fontos elengedni, mielőtt teljesen felemésztenek. Mentális és fizikai egészségünk érdekében kell döntést hoznunk, hogy kilépünk egy mérgező állapotból, mielőtt Freddie-vé vagy Mirandává válnánk, és legrosszabb énünk kerekedne felül, valódi önmagunk teljes feladása által.

A lepkegyűjtő című thrillert Lenchés Márton rendezte.

Szalai Renáta

Vezető képünkön: Jelenet a Pannon Várszínház A lepkegyűtő thrilleréből. Fotók: Pannon Várszínház