Kultúra

OPERETTFESZTIVÁL – Sztárokkal ünnepelnek

A Rátonyi Róbert Operettfesztivál hatodik alkalommal várja a műfaj kedvelőit Veszprémben június 15. és 18. között. A rendezvény egyik nagy durranása Mészáros Árpád Zsolt Csárdáskirálynő rendezése lesz, de találkozhatnak Esztergályos Cecíliával, Drahota Andreával, Galambos Erzsivel is.

Az idei operettfesztivált épp Rátonyi Róbert születése századik évfordulójának évében rendezi a Veszprémi Petőfi Színház.
– Ez a rendezvény az operetthagyományokra épül, kielégítve a modern kor igényeit – mondta Keller János, az esemény művészeti vezetője. – Évről évre nő a látogatók száma. Azt reméljük, hogy a tavalyi, közel tízezer látogatónál is többen vesznek majd részt az idei rendezvényen. Az operettfesztivál igazi családi esemény, hiszen a nagyszülőktől a legkisebbekig mindenki talál majd kedvére való programot. Lesz gyerekszigetünk, ahol kézműveskedés, mini óriáskerék és számtalan más lehetőség várja a legkisebbeket. A gasztroperett térben az operetthez kapcsolódó tematikus ételeket is mindenki megkóstolhatja.

Mészáros Árpád Zsolt rendezi a Csárdáskirálynőt

Az operettfesztivál rengeteg csemegét tartogat az operett rajongóinak, így a Mészáros Árpád Zsolt rendezésében bemutatandó Csárdáskirálynőt, vagy épp a szakmai beszélgetéseket, amelyeken az operett sztárjaival is találkozhatunk.
– Június 15-én egy látványos felvonulással indítjuk a fesztivált a vártól a Színházkertig lovaskocsikkal, fúvószenekarral, táncművészekkel – folytatta Keller János. – Menet közben még egy-egy erkélyről is felcsendülnek operettslágerek, majd a Veszprémi Petőfi Színházban kezdetét veszi a nyitógála. A fesztivál további napjai is tartogatnak meglepetéseket. A Csárdáskirálynőt saját rendezésünkben mutatjuk be, és szakmai beszélgetések is hallhatóak lesznek Galambos Erzsivel, Drahota Andreával, Esztergályos Cecíliával. Derzsi György és zenekara énekre, táncra hívja majd a közönséget a Csókos asszony előadás után. Lesz operettvonat is, amivel Veszprémet járhatják be az érdeklődők, miközben operettslágereket hallgathatnak. Mindezek mellett rengeteg hazai és határon túli előadással készülünk.

Nemzetközivé válik a fesztivál

Az operettfesztivál idén még inkább nyit a nemzetköziség felé, amely nem csak azt jelenti, hogy határon túli együttesek is fellépnek, de a rendezvény utolsó napja is tartogat meglepetést ilyen téren is.
– Évről évre sokan látogatnak el a rendezvényre külföldről is, tavaly például egy hölgy egyenesen Kanadából hozta el a nagymamáját erre a néhány napra – árulta el a művészeti vezető. – Idén úgy döntöttünk, nyitunk a nemzetköziség felé, és fellép többek között a kolozsvári operettegyüttes, az Operettissimo. A Te rongyos élet című zenés összeállításával az igazi határon túli operettet hozza el a nézőknek. Az utolsó estén pedig nem csak magyar, de orosz, angol, német, lengyel, szlovák és román nyelven is felcsendülnek az operettdallamok.

A fesztivál programja ezen a linken olvasható.

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago