Categories: Közélet

NAPIVIDÁM – A gólya monológja

Nemrég érkeztem haza Közép-Afrikából. Több mint tízezer kilométert repültem, közben sokszor eszembe jutott, áll-e még a kicsi házunk, vagyis hát a fészek, amit tavaly ilyenkor a volt Tapó fogadó melletti villanypóznán építettünk az asszonnyal meg némi madármentős segítséggel. Mert sajnos a régi otthonunkat a fogadó konyhájának kéményével együtt eltüntették, emberi fészek – ők úgy mondják, ház – épült a helyén.

Veszprém fölé érve már messziről láttam, hogy minden rendben, de még nagyobb volt az öröm, amikor az itthon telelő párommal végre egymás nyakába borultunk. Ő azóta már a tojásokon ül, nagyon kell rájuk vigyázni és kitartóan melengetni, mert fura ez a mostani tavasz. Még ki se pihentem az út fáradalmait, amikor valami hideg, fehér dolog esett az égből, az asszony magyarázta el, hogy ez a hó. Kenyában meg túl meleg van, de azt jobban kedvelem.

Na mindegy, most itt vagyok, a nejem meg elküldött a boltba, mert fogytán otthon a békacomb. Jönnie kéne már a busznak, ez a 12-es ritkán jár, de pontos szokott lenni. Várok még egy kicsit, jól fog esni most a tömegközlekedés szerény luxusa. Hiába, ahogy öregszem, kezdek elkényelmesedni. Kész szerencse, hogy a korom miatt már ingyen utazhatok.

Köszönjük a fotót Zsiga Adrienn-nek!

s. bonnyai

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago