„Elképesztően felháborít, hogy rengeteg bántalmazást látok a gyermekvédelemben, a gyerekeket újra és újra traumatizálják, és semmi nem történik” – mondta a Telexnek Melinda, aki három évig, egészen január végéig dolgozott egy budapesti gyermekotthonban gyermekfelügyelőként. Azért addig, mert december végén értesült egy gyermekotthonban történt bántalmazásról, amit jelzett a felettesének. A történtek után Melindának kellett távoznia az állásából.
Nem példa nélküli, hogy a zárt intézményekben megpróbálják eltussolni a bántalmazást és a kényes ügyeket. Ugyanez történt a bicskei Kossuth Zsuzsa gyermekotthonban is, ahol több mint tíz éven át zaklatott a korábbi igazgató szexuálisan gyerekeket. Ráadásul a bántalmazások öt évig még azután is folytatódtak, hogy a hatósághoz 2011-ben eljutottak az első bejelentések.
Az intézményekben elkövetett szexuális bántalmazás esetén szinte mindig van olyan felnőtt, aki tudott a történtekről, vagy éppen segített a bántalmazónak. Általános tapasztalat, hogy aki kiáll a gyerekek érdekében, jelzést tesz, segítséget kér, sokszor ő maga kerül lehetetlen helyzetbe. A zárt intézmények pedig mindent megtesznek azért, hogy a gyermekvédelemben történt bántalmazások titokban maradjanak. De hol volt eddig a magyar állam, miért nem tűnt ez fel senkinek, miért nem intézkedett az Orbán-kormány, miért nem védték meg a gyerekeket?
A Nyomtass te is! további témái:
– Országosan közel 10 százalékkal esett vissza az épített lakások száma 2023-ban, több megyében alig épültek új lakások. A kilátások sem jók, a megépítendő lakóépületek száma a Covid-járvány idején sem mutatott ennyire siralmas képet.
– Mindegyik kategóriában többet kell fizetnünk az autópályák használatáért, mint osztrák szomszédainknak.
– Már 4,5 millió forint az átlagos a focistafizetés. Ha a pályán nyújtott teljesítmény még nem is tökéletes és hibátlan, a pénzügyeket illetően már sikerült közelítenie a magyar NB I.-nek Nyugat-Európához.
– Hatalmas a bérkülönbség Szabolcs és Budapest között. Évről évre egyre mélyebb a bérszakadék Magyarországon a legmagasabb és a legalacsonyabb nettó átlagfizetést jegyző megyék között – derül ki a KSH frissített adatsorából.
– Azok a gyanúsítottak vagy elítéltek, akik házi őrizetben voltak és akiknek lábbilinccsel ellenőrizték a mozgását, feltűnés nélkül el tudták hagyni a számukra kijelölt zónát, mert 2023. októberben és novemberben hetekre leállt a rendőrségi nyomkövető rendszer.
– Tájékoztató oldalt indított a MÁV–Volán-csoport a március 1-jén életbe lépő megye- és országbérletekről. A www.ujtarifa.hu oldalon ábrák mutatják be, hogy ki és milyen kedvezményre jogosult, melyik jegy mennyibe kerül, meddig érvényes és hol lehet megvenni.
Olvassa, nyomtassa, terjessze! A legfrissebb lapszámot erre a linkre kattintva töltheti le.
Illusztráció: iStock
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…