MAJÁLIS – Éljen május elseje!

Nahát. Ez van. Négy nap semmittevés. Valamit ünnepelünk. Végre egy olyan ünnep, amikor nem görcsölünk az élelmiszerüzletek pultjai előtt, nem kell aprósüteményt meg pulykát sütni, ajándékokat vásárolni, tojást festeni, fenyőfát díszíteni, nagytakarítani, ötfogásos ünnepi ebédet gyártani, rokonokhoz látogatni és végkimerülésig enni.

Viszont felvonulni sem kell vörös zászlóval, most azután igazán hanyatt vethetjük magunkat, azt eszünk, ami van, kirándulni is mehetünk, ha akarunk, nem gondolunk semmire, az ünnep nem fennkölt, méltó vagy szent, egyszerűen csak van: május elseje, virágzik az orgona, kirándulunk, itt a tavasz. Nem hangzana túl jól, ha a forradalmi májust és a munkásmilliók szívdobbanását emlegetnénk és a proletariátus vörös zászlós ünnepe hallatán is igencsak fanyalognánk. Ünneprontásként azt is kijelenthetjük, hogy azért ma is van munkás, vagyis munkavállaló (sőt proletár is), csak mozgalom nincs, mert afölött eljárt az idő. Valahogyan a nyakunkon maradt, semmire sem kötelez – még arra sem, hogy örüljünk neki –, és ezért olyan jó. Pedig aligha tagadhatjuk, hogy ma is vannak proletárok, munkanélküliek, elesettek, munkások és melósok is, akik (elvileg) egymással szolidárisak – de pont ezen az egy napon?