KÖNYV – Párizs királynője

Mit tehet egy történelmi regény szerzője, ha kiderül, hogy a vizsgált személy, akiről írni akar, annak tettei valójában erkölcsileg erősen elítélhetőek? Vagy gyáva felmentéssé silányítja regényét, melyben kevesebb lesz az árnyék, a sötétség és így az igazság is, vagy az objektivitásra hivatkozva olyan szigorúvá válik, hogy szövege előbb-utóbb kemény vádirattá változik.

Pamela Binnings Ewen egyik megoldást sem választotta, egy harmadik mellett tette le a voksát. Coco Chanel életét bemutató regénye, a Párizs királynője finoman, objektíven gyűjti egybe a tényeket, nem magyarázkodik, magyaráz, csak ügyes dramaturgiával egymás mellé illeszti a legfontosabb információkat, a többit az olvasóra bízza.

Az olvasóra bízza, hogy eldöntse, vajon a szegény sorból származó, korán árvaságra jutott Chanel azért vált együttérzésre képtelenné és manipulatívvá, mert mindig is egyedül volt és csak magában bízhatott? Vajon a rengeteg nyomorgás, hogy szegényként átnéztek rajta, idézte elő lelkében a mohó vágyat a sikerre, elismerésre és a néha őrült tettekben megnyilvánuló ragaszkodásra a vagyonhoz? Vajon antiszemitizmusa tényleg megmagyarázható azzal az esettel, hogy gyerekkorában, amikor özvegy apja mindenét eladva próbált pénzhez jutni, akkor anyja hőn szeretett, kincset érő gyöngysoráért egy zsidó kereskedő alig fizetett valamit? Vajon Coco függött a férfiaktól, vagy csak kihasználta őket, és valójában ő volt a tökéletes példaképe a korban egyre jobban elterjedő független nőnek, aki kiszabadult a fűzőből, férfias szabású, laza ruhákat hordott, a gondolatait is lehúzó, nagy fejdíszek helyett kis kalapokat viselt, cigarettázott, ivott, táncolt, dolgozni ment, és az első világháborúban odalett férjek és apák miatti gyászból is új műfajt tudott varázsolni, a kis feketét? Vajon Coco a németekkel való kollaborációja, sőt Westminster fedőnéven való kémkedése, miként egyeztethető össze Párizs törékeny, arrogáns idoljával, akinek neve egyet jelentett az elegáns szabásvonalakkal, gyönyörű ékszerekkel, ellenállhatatlan illatokkal? Vajon hogyan lakozhat valakiben ennyi szépség és csúfság egyszerre?
A szerző úgy meséli el a Chanel-ház történetét, hogy igazából nem is a divaton van a hangsúly, hanem az ikonikus márka mögötti emberen, pontosabban annak esendőségén, gyengeségein.
Ezért szól mindannyiunkról és mindannyiunknak ez a kötet, mert igenis van, mit tanulnunk Cocótól. A kudarcok utáni talpra állást például. Odafigyelve, hogy ezzel – Chanellel ellentétben – mi ne tiporjunk össze másokat.

A Párizs királynője a 21. Század Kiadó gondozásában, Perlényi-Chapman Eszter fordításában jelent meg, és itt megrendelhető.