Categories: Közélet

KÖLTSÉGVETÉS – Veszprém megint kimaradt

Már a költségvetésről szóló zárószavazás előtt napokkal tudni lehetett, hogy az LMP Veszprémet érintő módosító javaslatait nem támogatja a kormányzó többség. Az egyik a 8-as és 82-es számú főutakat összekötő új útszakasz megépítésére vonatkozott, a másik a Családok Átmeneti Otthona épületének kiváltását tette volna lehetővé.

A fentieket Gerstmár Ferenc önkormányzati képviselő ismertette az LMP sajtótájékoztatóján. Az említett útszakasz szükséges (lett volna) a tervezett új uszoda és jégcsarnok helyszínének megközelítéséhez, de szerepelt a Modern Városok Program ígéretei között is. Egy tavalyi kormányhatározat azonban törölte az előirányzatokból. A méltatlan körülmények között működő átmeneti otthon felújítására már volt egy elnyert uniós pályázati forrásunk is, mondta a képviselő, de 2012-től a projekt annyi módosításon esett át, hogy a kivitelezés nem történt meg 2015 végéig, és emiatt elúszott a támogatás.

Nincs költségvetési forrás a tervezett útfejlesztésre az uszoda környékén

A költségvetési módosítások elutasítása után ezekre a fejlesztésekre továbbra sem áll rendelkezésre forrás. Az LMP teljes irányváltást sürget a gazdaságpolitikában. A jövő évi költségvetéshez egyéb módosításokat is javasoltunk, például a bérválság kezelésére, mert becsléseink szerint az állam mintegy 300 milliárd forinttal csökkenthetné a munkavállalók járulékait és ugyanekkora összeget fordíthatna, pluszban, a közszféra béreire, de a bérlakás-programra is jutna 50 milliárd forint. Az oktatás forrásait 165 milliárd forinttal növelnénk, felsőoktatási ösztöndíj-programra, az alsóbbrendű utak felújítására és a háziorvosi szolgálat működtetésére is jutna – hallottuk a sajtótájékoztatón.

Gerstmár elmondta, hogy az LMP megjelölte a javaslataik megvalósulásához szükséges forrásokat is: elzárná például a Fidesz közeliek számára nyitva lévő pénzcsapokat, megszüntetné a társasági adóból nyújtható támogatásokat, leállíttatná a miniszterelnök várba költöztetését, és a paksi bővítésre jövőre betervezett összegből inkább zöld beruházási alapot hozna létre.

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago