Digitális illúziók – a valóság hamis arcai. Ez a címe a kiállításnak, amely a mesterséges intelligencia és a képalkotó eszközök erejét demonstrálja. A művészek olyan képeket készítettek, amelyek teljesen valóságosnak hatnak. A digitális művészek fontos társadalmi problémára hívják fel a figyelmet: az emberek másodpercek alatt szinte mindent elhisznek, amit az interneten egy általuk hitelesnek vélt felületen látnak.
Az inspiráció mögött egy elgondolkodtató személyes tapasztalat áll, ami miatt a művészek úgy érezték, hogy sürgősen meg kell szólalniuk. Vezér Dávid kommunikációs szakember, a Rege Galéria egyik kurátora ötlete alapján Bánhalmi Norbert fotóművész a közösségi oldalán egy hónapon keresztül osztotta meg saját képeit és a mesterséges intelligencia által készített fotórealisztikus képeket.
Az AI által készített fotók nem voltak tökéletesek. Akadt olyan fotó, ahol hat ujja volt a rajta szereplőnek, de olyan is, ahol három keze. A művész legnagyobb megdöbbenésére ez senkinek sem tűnt fel. Rajongói rengeteg dicséretet írtak a képekhez, amelyekből csaknem harmincat osztott már meg, amikor egy AI képalkotásban jártas fotós kiszúrta a hibákat.
Az eset terjedni kezdett a közösségi médiában. A szakma elkezdte a képek alá kommentelni, hogy nem is valódi fotókról van szó. A következő döbbenet itt jött: tették ezt úgy, hogy a kép leíró szövegében el volt helyezve a #midjourney mint képalkotó szoftver, de ezt el sem olvasták. Ekkor döntötték el, hogy cselekednek. A Digitális illúziók – a valóság hamis arcai című kiállítás a kialakult helyzetre adott válasz.
A kiállítás célja felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ne higgyenek el mindent az interneten. Szánjanak időt rá, hogy ellenőrizzék egy hír, egy kép vagy egy információ eredetiségét. A közösségi média világában az információáradat hatalmas, és a manipulált tartalmak könnyen terjednek.
A kiállítást létrehozó művészek (Vanicsek Péter, alias [vanice], Dudás Péter, alias Peter Piper, Májinka András, alias Maxxsus és Bánhalmi Norbert) fontos küldetésüknek érzik, hogy figyelmeztessék a társadalmat.
– Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi ember vakon megbízik egyetlen képben, amit megosztottam – mondta Bánhalmi Norbert. – Kisgyermekes szülőként nagyon tanulságos volt számomra, és bízom benne, hogy a kiállítás segítségével mások is óvatosabbak lesznek az interneten látható tartalmakkal kapcsolatban.
Az érdekes és tanulságos kiállítás szeptember 1-jéig tekinthető meg Tihanyban, az Apátsági Rege Cukrászdában.
A kiállítás weboldala erre a linkre kattintva érhető el.
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…