KÉPZŐMŰVÉSZET – Ez csak egy kétcentis figura

Nehezen tudjuk túltenni magunkat azon a kulturális sokkon, amit kénytelenek vagyunk elszenvedni az elmúlt esztendők képzőművészeti alkotásai láttán.

Maradva most csak a festőművészetnél, legutóbb Mészáros Lőrincné Kelemen Beatrix Az életem színei című alkotása verte ki nálunk az esztétikai biztosítékot.

Végül is nem baj az, ha egy amatőr festő úgy fejezi ki magát, ahogyan a tehetségéből futja, és az örömet szerez neki. De legyünk őszinték, Beatrix asszony „különös festői hivatásáról” tényleg csak a Felcsúti Hírlapban érdemes megemlékezni.

Pedig még épp csak felocsúdtunk a Kossuth Tivadar által okozott kehidakustányi merényletből. Ha valaki még nem hallotta volna, a fürdő falán az ő alkotása díszlik, rajta a magába roskadt Angela Merkel, amint éppen Európa – talán a migránsok általi – elrablásán szomorkodik. Nem is akartuk elhinni, hogy tényleg ott van, idétlen viccnek tűnt a dolog, ám számos szemtanú megerősítette, hogy a hír igaz.

Aztán eszünkbe jutottak a korábbiak. Mert ez a művészeti izé nagyjából a mostani politikai kurzus hatalomra jutásakor vette kezdetét. Illetve volt már ilyen, de arra a korra nem szívesen gondolunk, na mindegy. Emlékszik még valaki a Kerényi Imre által megrendelt, fegyveres őrökkel vigyáztatott történelmi festménysorozatra? Érdemes a legmeghökkentőbbeket felidézni és levonni a kézenfekvő kultúrtörténeti következtetéseket. Galambos Tamás Nagy Imre újratemetése című képének értelmezésében talán segít egy, a PestiSrácoknál tavaly nyáron megjelent képaláírás: „…kiválóan érzékelteti az újratemetés atmoszféráját, a kivehető Orbán mellett káposztafejekkel, az arkangyal helyén pedig kaméleonnal”. Maga Kerényi így nyilatkozott az (akkori – hol van az már!) Origónak: „…mondtam a festőknek, hogy tilos megfesteni Orbán Viktort, mert szerintem majd ötven-száz év múlva kell megfesteni azokat a politikusokat, akik ezt kiérdemlik. De nem zavar, mert ez egy kétcentis figura.” Húha!

A Lovasroham 2006. október 23. alkotója Korényi János, aki őszintén vallott arról, hogy „Kerényi sem ezt várta valószínűleg, mert nem véres, hanem szellemi értelemen brutális”. Mi tagadás, a fehér ruhás lányt legyilkoló, Police feliratú ruhában ábrázolt Szent György és a kordon mögött sunyin vigyorgó sárkány ikonisztikus ábrázolása valóban az.

Természetesen az Alaptörvény megalkotása se maradhatott ki a 150 évet felölelő történelmi időszak megörökítésre érdemes eseményeinek sorából. Szkok Iván Új alkotmány születik című munkájának félkész változatát Szent István meg a szent könyv uralja, kettejük között a szent kard az összekötő elem. De vajon kit ábrázol az a figura, aki a szent jobbtól balra valami fura kék gömbbel mobiltelefonozik? Csak nem egy felforgató civil?

És naná, hogy még korábban az Orbán-kormány is megörökíttetett, mégpedig a millennium esztendejében, Róth István által. Nemeskürty István kormánybiztos rendelte meg, végül mégsem vették át az ötméteres tablót, ami így a művész nyakán maradt. Néhai Torgyán József szerint „Talán éppen azért, mert a műalkotás középpontjában én állok Orbánnal”.

Nemzetünk nagyjainak vászonra vitele azóta is kedves időtöltése egyeseknek. A debreceni Óbester szálloda előcsarnokának falán például magát Kósa Lajost lehet megcsodálni lóháton, számos helyi potentát, köztük a szállodatulajdonos és gyermekei társaságában. A Huszártalálkozó 2010 című, 11,5 × 2,3 méteres műremek alkotójának kilétét nem sikerült fellelni, de talán jobb is így.

És végül egy igazi ritkaság, egy naiv festő szívből jövő megnyilvánulása: Orbán Viktor Jézusként ábrázolva a devecseri lomis piacon. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik – képzőművészeti tárlatvezetésünk itt véget ér, de nincs kétségünk, hogy újabb alkotásokkal gyarapodik majd a gyűjtemény.