Categories: Szórakozás

KAPOLCS – Idén is a Bondoró Fesztivál indítja a nyarat

A tavaly debütált Bondorót ezúttal a pünkösdi hosszú hétvégén, május 29-étől június 1-jéig rendezik meg. Egytucat külföldi fellépővel, különleges utcaszínházi attrakciókkal és vásári forgataggal várják a közönséget.

Kapolcs legújabb fesztiválja, a Bondoró Utcaszínház Fesztivál egyelőre még újdonságnak számít a hazai fesztiválpalettán. A magát vidám kavalkádként aposztrofáló rendezvény tavaly jött létre hiánypótló céllal: a szervezők a Magyarországon talán kevésbé jól ismert utcaszínházi műfajokat, s a hozzájuk kötődő street art közeget szeretnék népszerűsíteni.

A május 29-én nyitó Bondoró idén hat különböző programhelyszínen mutatja meg az utcaszínház izgalmas világát. A Bondoró Porondon négy napon keresztül gólyalábasokkal, artistákkal és újcirkuszi formációkkal találkozhatnak a látogatók, de lesz tűzshow és bohócshow, valamint marionett előadások is. Érkezik a Bab Társulat, akik elhozzák a Bondoró Fenevadjait, világjáró marionettjeivel fellép Sarkadi Bence, helyet kapott a programban a Langaléta Garabonciások, a Ziránó Színház és Boka Gábor Színháza is, de porondra lép majd Papito és a Kajárpéci Vízirevü, a Tűzmadarak cirkusz csoport, valamint a Mágustones és a Kócos Cirkusz is.

A Bondoró érdekessége, hogy a kapolcsi utcákat és tereket programhelyszínekké varázsolja, minden pillanatban történik valami, ami mosolyt csal az arcokra. A fesztivál négy napja az egyszeri és megismételhetetlen pillanatoké, testközelből tapasztalhatjuk meg az utcai művészetek erejét. A közönség között játszó masírbandák, az utcákon fel-feltűnő hazai és külföldi óriásbábok, valamint a pantomímesek játéka szinte kézzel fogható.

A fesztivál fő attrakcióit adó utcaszínházi produkciók mellett koncertek is helyet kaptak a kínálatban. A Bondoró egyetlen épített, zenei színpadán fellép többek között Magyarország első balkán rezes bandája a Guca Partyzans Brass Band, érkezik a modern ír kocsmazene féktelen világát képviselő Firkin, de jön a Brass on the Road és a népszerű etnohiphop formáció, a Zuboly is. Szintén itt lép majd fel zenés mesemondó estjével Szabó Balázs, valamint a Rájátszás is. Beck Zoltán (30Y), Egyedi Péter (Óriás), Kollár-Klemencz László (Kistehén), valamint Szűcs Krisztián (HS7), Jancsovics Máté, Grecsó Krisztián és Háy János tíztagú formációja egy közös irodalmi-zenei produkcióval érkezik a Bondoróra. A koncertek sorát a külön erre az alkalomra összeálló Müller Péter Sziámi AndFriends feat Oláh Gipsy Beat fellépése zárja.

A zenei palettát színesítik a Bordűrben és a Torkolatban fellépő zenekarok. A pünkösdi hétvégén találkozhatunk itt a Juhász Gábor Trióval, a Zrínyi Pop formációval, a Noshnach duóval, Kardos-Horváth Jánossal, valamint a Sky Fanatic zenekarral. Fellép még Vázsonyi János, Farkas Izsák, a Bélaműhely és Merics Niki sanzonénekes is, valamint az InFusion Trio és Fodor Shodor Balázs, az éwurlitzer.

Emellett a szervezők elárulták azt is, hogy több mint tíz különleges, külföldi attrakcióval és előadással kedveskednek idén a közönségnek. A Bondoró a bemutatkozó nemzetiségek terén is igyekszik színes és változatos kínálatot nyújtani: belga és cseh fellépők, francia és olasz utcaszínházi produkciók is jelen lesznek Kapolcson, de képviseltetik magukat szerb, lengyel, ukrán, sőt spanyol és argentin előadók is. A világzene szerelmeseinek például két különleges formációval is kedveskednek idén. A nemzetközi fellépők kilétére egyelőre nem derült fény, de úgy tudjuk, már nem kell sokáig várni a bejelentésükre.

Régóta nagy vágyunk volt, hogy összehozzuk néhány napra a számunkra oly kedves utcaszínházi produkciókat és műfajokat, megmutassuk ezek szépségét az embereknek – mondta Virág Erzsébet, a Bondoró Utcaszínház Fesztivál tulajdonos-igazgatója. – A helyszín adott volt, hiszen Kapolcs szintén közel áll a szívünkhöz, több éve szervezzük a saját magánudvarunkat a Művészetek Völgye keretein belül is. Tavaly végre nekiveselkedtünk a feladatnak, hogy valóra váltsuk ezt az álmunkat. Nagy örömünkre rögtön az első alkalommal elkápráztatta a közönséget a Bondoró. Sok kedves szót és pozitív visszajelzést kaptunk a fesztivált követően, így nem is volt kérdéses számunkra, hogy folytatnunk kell. Sőt! Idén igyekeztünk tovább bővíteni a programok sorát. Az Edinburgh Festival Fringe, vagy épp a toszkánai Mercantia in Certaldo street art fesztiválok minden évben elbűvölnek minket. Terveink között szerepel, hogy hosszú távon együttműködést alakítsunk ki ezekkel az utcaszínházi műfajokat felvonultató külföldi fesztiválokkal.

Mivel a kapolcsi utcaszínház fesztivál ebben az évben egybeesik a május utolsó vasárnapján tartott nemzetközi gyereknappal, a Bondoró szervezői változatos programokkal várják a legkisebbeket is. A MeseKert névre keresztelt bábos programhelyszínen fellép majd az Álomzug Társulás, érkezik a MárkusSzínház, a Szamárfül Projekt, valamint az Évkerék Társulat és Fabók Mancsi is. Lesz továbbá világító bábokat felvonultató Ledpuppets előadás, fellép a Vándormuzsikus és a Dobronka Cirkusz, valamint látható lesz a Barboncás Társulat és Fekete Dávid műsora is. A gyerekelőadások sorát bővíti a Hahó Együttes, a Kultúrpart Társulat és a Veronaki zenekar gyerekkoncertje is.

Az állandó programok között is találunk gyerekfoglalkozásokat. Lesz molyolda, csúzlizda és bábkészítő workshop. Emellett folyamatosan jelen lesz társasjátékaival a Játszóház Projekt, szórakoztat a Tintaló Cirkusz, de lesz Fotószínház, Mikropódium és Nyitott Műterem is, ahol az alkotás élményét próbálhatják ki gyerekek és felnőttek. A családi programok sorát kiállítások és geotúrák bővítik a fesztiválon. A négynapos rendezvény záró felvonulását egy különleges tűzshow adja majd, aminek keretén belül a Bondoró saját főnixmadarát láthatja itt először és utoljára a közönség, mielőtt tűzre vetik, hogy a következő fesztiválon feltámadhasson hamvaiból.

Kedvezményes bérletek és családi jegyek már kaphatók elővételben a 2020-as Bondoró Utcaszínház Fesztivál weboldalán.

 

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago