Categories: Közélet

KAMPÁNY – Lehet más az országgyűlési képviselőjelölt Veszprémben

A múlt héten interjút készítettünk az LMP – akkor még – veszprémi országgyűlési képviselőjelöltjével. Gerstmár Ferenc ma reggel közleményt juttatott el a szerkesztőségünkhöz, amelyből kiderül, hogy a veszprémi önkormányzat képviselője mégsem indul a választásokon. Alább a közlemény és az ezt megelőző interjú is olvasható.

Közlemény

A Lehet Más a Politika Veszprém megyei szervezete tavaly ősszel országgyűlési képviselőjelöltnek választott. A döntést a párt országos elnöksége megerősítette. A Veszprém 01 országos egyéni választókerületben való indulásomat 2017. december 13-án Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes jelentette be a sajtó nyilvánossága előtt. Ezen közlemény kiadásával elállok a 2018-as országgyűlési választáson való indulástól a Veszprém 01 választókerületben.

Teszem ezt azért, mert teret kívánok engedni olyan jelölt számára, aki az LMP által választott kampánystratégiába jobban illeszkedik.

Önkormányzati képviselőként Veszprémért, a helyiekért szeretnék tovább dolgozni. Feladatomnak tekintem, hogy legyen olyan politikai közösség a városban, amely a 2019-es önkormányzati választáson a jelenlegi vezetés erős alternatívájaként jelenik meg.

Veszprém, 2018. január 22.

Gerstmár Ferenc,

az LMP veszprémi önkormányzati képviselője

A szegénység felszámolása az oktatással kezdődik

Az LMP és az Új Kezdet rendkívül alapos közös választási programot dolgozott ki azért, hogy a politika valóban más legyen. Erről és sok más témáról is beszélgettünk Gerstmár Ferenc veszprémi önkormányzati képviselővel.

Az LMP megalakulásakor a környezetvédelmet tartotta a legfontosabb kérdésnek. Választási programjukban határozottan fogalmaznak ezzel kapcsolatban: „Az ökológia nem egy politikai irányzat jelszava, hanem a huszonegyedik század világnézete.”

A párt 2009-es megalakulásakor hármas jelszót fogalmazott meg: fenntarthatóság, igazságosság, részvétel. Ezek a fogalmak egymással és az ökológiával is összefüggenek. Azt szeretnénk tudatosítani, hogy ha egy párt zöld, az nem csupán környezetvédelmi elköteleződést jelent, de társadalmi-gazdasági összefüggései is vannak. Nem mindegy, milyen bolygót hagyunk a gyerekeinkre. Környezetünk védelmében helyi és nemzetállami szinten is sokat tudunk tenni, ám ezt a témát eddig a kormány elhanyagolta. Államfőnk szavakban nagyon elszánt, de a kormány intézkedései ezt nem tükrözik. Fontos az ökopolitika gazdasági vetülete is. Magyarországon például az épületeknek csak egy kis százaléka esett át energiahatékonysági felújításon, miközben ha a kormány elindított volna egy szigetelési programot, az munkahelyeket teremtene, az igazi rezsicsökkentést pedig az el nem használt energia jelentené. A fenntarthatóságot segítené továbbá a megújuló energiák használata, ami hazánkban gyerekcipőben jár. És már el is érkeztünk Paks2 problémájához. Az atom veszélyes, ráadásul kétszeresen is elköteleződünk az oroszok felé: egyrészt mert ők építenék Paks2-t, másrészt mert ők adják a hitelt. A jelenlegi erőmű üzemidejének lejártáig van idő a megújuló energiák felhasználásának fejlesztésére. Még egy fontos dolgot meg kell említenem Paks2-vel kapcsolatban: a korrupciót. Magyarországon a nagy tőkefelhalmozások nem a tehetség alapján, hanem állami beruházásokból – egyébként az uniós forrásokat is azoknak tekinthetjük – keletkeznek.

Az LMP gyűlölet helyett szolidaritást hirdet. Ennek elérése nehéz feladat lesz.

Igen, főleg a mostani kormány hozzáállása miatt. A gyűlöletbeszédet értelmes beszéddel kell ellensúlyozni. Ehhez nyilvánvalóan kormányváltásra van szükség. Szolidaritást kell vállalnunk az elesettekkel, és a szegénység felszámolása az oktatással kezdődik. Radikális vállalást tettünk a választási programunkban: minden száz forintból húszat az oktatásra költenénk. A szegénység felszámolásához kapcsolódik a bérproblémák megoldása is. Hazánkban a kis- és középvállalkozások nehezen tudják kigazdálkodni a minimálbér-emelést, a multiknak viszont a még mindig alacsony bérekkel a kormány azt üzeni, hogy mi versenyképesek vagyunk, miközben az ország egy összeszerelő üzemmé vált. Az LMP tudás alapú társadalmat szeretne építeni.

Választási programjuk bevezetőjében felsorolják a jelenlegi kormánypártok bűneit. Tett valami jót is a Fidesz–KDNP az elmúlt nyolc évben?

Orbán Viktor és a Fidesz 2010-ben óriási lehetőséget kapott a kétharmaddal, de visszaéltek vele. Akkor az LMP álláspontja az volt, hogy a Fidesz programjában sok támogatható elem van. Ezekből nagyon keveset valósítottak meg, és sok mindent ellentétesen vittek véghez azzal, mint ahogy a programjukban szerepelt. 2010-ben, amikor az LMP bekerült a Parlamentbe, konstruktív ellenzékként határozta meg magát, de a kormányról szinte minden konstruktív javaslat visszapattant és visszapattan azóta is, már a bizottsági szakaszban ellehetetlenítik a tárgyalásukat. Jó példa erre a migrációval kapcsolatos véleményünk. Mi már 2015-ben mondtuk, amit Orbán Viktor csak jóval később kezdett hangoztatni: az embereknek ott helyben kell segíteni.

Az LMP és az Új Kezdet a kampányidőszakra együttműködési megállapodást kötött. Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje azt nyilatkozta, a két párt korszakváltásra szerződött. Mit értenek ez alatt, és várható-e további együttműködés más pártokkal?

Magyarországnak új irányra, új politikára és új vezetőkre van szüksége. Az új politika nem az elmúlt évtizedek politikájának újracsomagolása, hanem valódi irányváltás kell legyen. Irányváltás, melynek első eleme a politikusok és a választók közötti bizalom újraépítése: ehhez nemcsak új és megbízható vezetőkre, de új hozzáállásra is szükség van. A Lehet Más a Politika és az Új Kezdet választási együttműködést alakított ki, közös programot írt, amelyet Lányi András szerkesztett. Hasonló együttműködést szeretnénk felajánlani minden valódi változást akaró honfitársunknak.

Melyek a legfontosabb tennivalók Veszprémben?

A közlekedés, azon belül az úthálózat és a közösségi közlekedés fejlesztése a legfontosabb megoldandó problémák között szerepel. Sürgősen be kellene fejezni a belső körgyűrűt, amely 30–40 százalékkal csökkentené a belváros forgalmát, aztán összekötni a 8-as utat a 82-essel. Az LMP választási programjának egyik sarkalatos pontja az állami bérlakás építési program. Nagy gond a munkaerőhiány, és ezt nem munkásszállók építésével kell megoldani. Az iskolák fenntartásának jogát, ha az igény felmerül, visszaadnánk az érintett településeknek. Veszprém mindig gondos gazdája volt iskoláinak. Az oktatás témájához kapcsolódik, hogy mindenképpen meg kell tartani a Pannon Egyetem egységét, hiszen az intézmény a gazdaság fejlesztésének egyik motorja, a fiatalok, az értelmiség itthon tartásának záloga. Ahogy országosan, úgy Veszprémben is halaszthatatlanok az energiahatékonysági felújítások.

Mindez nagyon sokba kerül.

Ezzel tisztában vagyunk. Az LMP-nek évről-évre voltak költségvetési módosító indítványai, amelyek nem emelték volna a költségvetés végösszegét. A választási programunkban szereplő javaslatok megvalósításához is hozzá tudjuk rendelni a megfelelő költségvetési tételeket.

Révész Erika

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago