Közélet

Ismét húzós témákról ír a Nyomtass te is!

A Magyar Nemzeti Bank épülete 54 milliárdból újul meg, az átlagnyugdíj 867 forinttal emelkedik júniusban – írja a Nyomtass te is!

Áprilisban Magyarországon volt a legmagasabb az infláció az európai uniós országok közül. Itthon 5,2 százalékos a pénzromlás üteme, a lengyeleknél 5,1, a harmadik helyen álló Luxemburgban viszont már csak 3,3. Áprilisban az éves alapú inflációs átlag az unióban 2, márciusban 1,7, az eurozónában pedig 1,6 százalék volt.

A kis újság másik témája, hogy elvesznek az önkormányzati lakások is. A szegény családokból származó fiataloknak ma szinte lehetetlen otthonhoz jutni, de azzal, hogy a kormány a maradék bérlakásokat is fillérekért eladhatóvá teszi, még ez a kicsi esély is elvész a lakáshoz jutáshoz.

Az önkormányzatilakás-állomány az 1990-es évek privatizációs hulláma óta folyamatosan csökken, de még a meglévő mintegy 100 százezer önkormányzati lakás is 1000–1300 milliárd forint értékű köztulajdont jelent. A Fidesz által benyújtott törvényjavaslat kötelezővé tenné az önkormányzatoknak, hogy nevetségesen alacsony áron eladják az ingatlanokat a lakóiknak, és ez nyílegyenesen a lakhatási válság további elmélyítéséhez vezethet. A kiárusított lakásokat a jobb módú, készpénzzel rendelkező vagy hitelképes lakók a piaci ár töredékéért (10−30 százalékáért) fogják megvásárolni. Azoknak a lakóknak viszont, akiknek már a 30–40 ezres bérleti díj kifizetése is nehézséget okoz, sem hitellehetőség, sem készpénz nem áll a rendelkezésükre. Emiatt félő, hogy a lakásmaffia újraéledése, a kiszolgáltatott és becsapott lakók otthontalanná válása fogja kísérni az önkormányzati lakások megvásárlását.

FRISSÍTÉS: A telex.hu megtudta, hogy csak a főváros világörökségi részére vonatkozik majd a lakástörvény módosítása. Ezt a tájékoztatást kapták a kormánypárti képviselők Kocsis Máté frakcióvezetőtől az Atv.hu fideszes forrásai szerint. A fideszes Böröcz László által beterjesztett javaslat általános vitája szerdán kezdődik a parlamentben.

Minden módosítási javaslatot megfontolunk, és megpróbáljuk meggyőzni azokat, akiknek fenntartásaik vannak – mondta korábban Böröcz László az ATV Híradó megkeresésére.

A Nyomtass te is! további cikkei:

  • Júniusban 867 forinttal emelkedik az átlagnyugdíj
  • A Magyar Nemzeti Bank épülete 54 milliárdból újul meg
  • Ezt is mi fizetjük
  • Teljes kudarc a focista utánpótlás-nevelés
  • Visszaszorult a járvány, de még sok a kérdés

A nyomtatható aktuális példány innen tölthető le.

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago