INOTA FESZTIVÁL – A legjobb, ami egy gyárteleppel történhet

Az Európa Kulturális Fővárosa év számomra eddigi legizgalmasabb és legprogresszívebb eseménye az INOTA Fesztivál volt – mondom ezt úgy, hogy a zenei fellépőkről konkrétan halványlila gőzöm nem volt.

Nem rajongok az elektronikus zenéért, (hozzáértők szerint nagyon erős volt a felhozatal) az viszont hamar kiderült, hogy a vizuális látványhoz jobbat, hozzáillőbbet elképzelni sem tudtam volna. Kovács Hanga kolléganőm után én is elmondom a magamét.

Az ex ipari területek hétköznapi, művészi, más jellegű felhasználásával jó húsz évvel ezelőtt találkoztam a Ruhr-vidéken. Németország, illetve Európa egykori legnagyobb ipari körzete, mely a feketekőszén-, valamint vas- és acélbányáiról ismert, az 1950-es, ’60-as években válságba került. Elkezdték leszerelni a gyárakat, megkezdődött a nehéziparról történő átállás.

A több száz gyárat, monumentális kéményeket, víztározókat lebontani irdatlan pénzösszegeket emésztett volna fel, nem mellesleg pedig azt gondolták: ez a történelmük része, nem lehet és nem is kell csak úgy eltörölni.

A Strukturwanderung, azaz kábé struktúraátalakítás népszerűsítésére létrehozott vállalat szerte Európából és a világból ismertette meg újságírókkal, mi lett az egykori iparvidékből, mit kezdtek ezekkel a poros, omladozó, rozsdás monstrumokkal. Könnyűipari, elektrotechnikai cégek foglalták el az egykori bányatelepeket, de ennél sokkal, de sokkal izgalmasabb volt – legalábbis számomra – az összes többi.

Hihetetlen volt megtapasztalni a környék szinte egybefüggő nagyvárosaiban, Essenben, Dortmundban, Duisburgban, Bochumban, amint a bányaépületek rozsdás csövei közé dizájnmúzeum, hihetetlenül elegáns éttermek, fesztiválok, klasszikus zenei koncertek, kulturális központok, kalandparkok, mi több, az egyik gigantikus hűtőtoronyba, búvárkiképző központ költözött, az esseni szénbánya, a Zeche Zollverein pedig a világörökségi listára is felkerült.

A térségről korábban alkotott elképzelésemet hamar dobtam is a kukába: valahogy így kell a múltat tiszteletben tartva újradefiniálni egy térséget. (A mintegy 600 ezer lakosú Essen egyébként 2010-ben volt Európa Kulturális Fővárosa).

Szóval, mondhatni a kétezres évek eleje óta várom, hogy valami hasonló történjen nálunk is. A nagyjából ötven évig üzemelő Inotai Hőerőművet 2001-ben zárták be. A három óriási hűtőtorony azóta is igazodási pont a 8-ason utazóknak, a mára teljesen lepusztult és elhagyott csarnokok pedig kiváló helyszínt biztosítanak a science fiction filmeknek.

Most viszont az Inota Fesztiválnak „Hú, de jó büdös elhagyott épület szag van” – hallok magam mellett egy srácot péntek este, a volt hőerőmű egyik lepukkant szerelőcsarnokában, miközben Dukai István graffitiművész alkotásait nézzük. A srácnak igaza van, de ennyivel el is intéztük a dolgot, a látnivaló leköt mindenkit.

A képek után Adorján Zalán Atlantis című kinetikus fényszobra következik. Lassú hullámzás, megnyugtató relfexiók a falon és a talajon, nem véletlen, hogy a vasárnapi családi napon a gyerekem is odafekszik a többiek mellé a földre és pár perc felfelé bámulás után konstatálja, hogy „nagyon jól meg lehet nyugodni itt”.

Aztán a következő rácsodálkozás nekem Inota kazántere, ahol a lecsupaszított acélszerkezetek, leszakadt betontömbök között felvillanó fényinstalláció és a dübörgő zene láttán, hallatán már csak tényleg az hiányzott, hogy Harrison Ford kilépjen a Szárnyas fejvadászból.

Én tökéletesen időzítettem, hisz még napfényben érkeztem, és így is láttam a terepet, de az igazi vizuális löketet a sötétedés hozta el. Nem csak a három ikonikus torony kivilágítása, hanem a többi külső helyszín fényinstallációja is nagyon ütős volt.

Két nappal később, a családi napon már a kézműves helyszínen beszélgetek egy Adél nevű lánnyal, aki négy nap fesztiválozástól lelassulva lila virágokat festeget a kislányom arcára. Talán tökéletesen megfogalmazta az egész rendezvény és helyszín esszenciáját: neki az életet szimbolizája ez az egész.

Azt, hogy ezeken a romokon születik valami új és ez nagyon klassz. Igényes, előremutató, elgondolkodtató, izgalmas újraértelmezése volt ennek a térnek az INOTA fesztivál, reméljük, lesz folytatás.

(A galéria bármely képre kattintva megnyílik.)

Szerző: Kiss Nikolett