Inflációról akkor beszélünk, ha nem csak egyvalaminek az ára emelkedik meg, hanem sokféle árué és szolgáltatásé. Ennek az lesz a következménye, hogy egyre kevesebbet tudunk vásárolni ugyanannyi pénzért. A telex.hu munkatársai decemberben 24 termékből összeraktak egy vásárlói kosarat, amivel egy magyar család átlagos hétvégi nagybevásárlását próbálták meg elemezni. A kosárban a termékeket nem darabszámra, hanem életszerű mennyiségre számolták, azaz például egy kiló cukor mellett két kiló kenyeret, 4 liter tejet és 10 tojást vettek alapul. Ezt a vásárlást idén májusban megismételték. Azóta – néhány kivétellel – minden termék drágult. A sertéskaraj például kilónként 750 forinttal lett drágább, de 10 tekercs WC-papír is közel 500 forinttal dobja meg a számlát. A 24 féle megvásárolt termék december közepén összesen 16 274 forintba került, most viszont már 19 460 forintot kellett fizetni ezért a kosárért. Ez 19,6 százalékos növekedés, azaz kijelenthetjük, hogy öt hónapon belül megközelítőleg húsz százalékkal drágult egy nagybevásárlás. A Központi Statisztikai Hivatal minden termékre és szolgáltatásra vonatkozó mérése szerint idén áprilisban 9,5 százalékos volt az infláció. Ennél nagyobb inflációt utoljára 2001 második negyedévében láttunk Magyarországon.
A Nyomtass te is! friss lapszámának további témái:
– Egyharmaddal nőtt a lakáshitelek törlesztőrészlete
– Mészáros Lőrincék kezelik az autópályákat 35 évig
– Minek nem lesz minisztériuma az új kormányban?
– 2 500 000 000 000 forintra várva
– Csak 22-en jelentkeztek fizikatanárnak
– Május 20-ig kell beadni a NAV-nak az szja-bevallást
Olvassa, nyomtassa, terjessze! A lapszám innen tölthető le.
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…