Categories: Közélet

HULLADÉKUDVAR – Ha ezt tudtam volna, gyakrabban jövök!

Voltak fogalmaim arról, hogyan néz ki egy hulladékudvar. Tudom, hogy tőlünk nyugatabbra több zöldfelület van egy ilyen helyen, mint egy belvárosi mintaparkban. A veszprémibe nem érkeztem nagy elvárásokkal, de jólesett, hogy nem kellett csalódnom, sőt!

Az érkezésnél portás fogad, aki belépési engedélyt állít ki, és segít az eligazodásban. Felnyílik a sorompó, rögtön tábla mutatja a helyes irányt, majd a járművel felállunk a mérlegre. Mázsálás befelé, később kifelé, így lehet megtudni az átadott hulladék mennyiségét – ez később fontos lesz. A hulladékudvar bejáratát nem lehet eltéveszteni. A kapun egyértelműen felsorolva az össze hulladékfajta, ami itt leadható. Hiába van másunk is, a szolgáltató csak azt veheti át, aminek begyűjtésére az engedélye szól.

Szépségesen felnyalt betonplacc, katonás rendben álló nyitott és zárt konténerek, veszélyeshulladék tárolók, mindre gondosan kifüggesztetve hová, mit kell helyezni. De nincs időnk elmélkedni, mert azonnal akad segítőnk, aki útbaigazít, hogy ez a katonás rend folyamatosan fenntartható legyen. Míg pakolgatunk, nyilvántartás készül, hiszen a hulladék útja nem veszhet homályba, az adatokat pontosan rögzíteni kell. Másrészt gondosan ellenőrzik a beszállított hulladékfajtákat, mi az, ami átvehető, mi az, ami nem. Ha mégis sikerült olyat magunkkal vinni, ami nem idevaló, tudnak segíteni abban, melyik cég a befogadó.

Fontos alapvetés, hogy minden hulladéktermelőnek saját magának kell gondoskodnia a hulladék elhelyezéséről. A szolgáltató ehhez feltételeket teremt, például úgy, hogy ezt a hulladékudvart üzemelteti. Úgy kell erre tekinteni, mint egy önkiszolgáló étteremre, ahol ki vannak helyezve az ételek, de mi tesszük a tálcánkra azokat. Na, itt most a mi tálcánkról kell saját magunknak a megfelelő helyre tenni a hulladékfajtákat, nem állnak készenlétbe segítők, hogy levonszolják a platóról a használhatatlanná vált kanapét.

A hulladékudvar a lakosság igényeihez igazodik. Vannak korlátozás nélkül leadható hulladékok, és vannak olyanok, amelyeket csak átlagos háztartásban keletkező mennyiségben vesznek át. Tehát egy gumiszerviznek lakossági beszállítóként felesleges bepróbálkoznia. Nemcsak a veszprémiek kiváltsága betérni ide, hiszen a szolgáltatási körzet többi 26 településének lakói is szállíthatnak ide hulladékot.

Hiszik vagy nem, de ez nem egy hatalmas üzlet a szolgáltatónak. Egyes hulladékfajták elhelyezéséért, kezeléséért neki is fizetnie kell. Amikor a szemétdíjat fizetjük, abban nemcsak a kitett kukák ürítését térítjük meg, hanem a hulladékudvar fenntartását, a szelektív szigetek működtetését, a házhoz menő szelektív szemét, lom, zöld gyűjtését – tehát a szolgáltatás sokrétű és összetett.

Az elsődleges cél a környezettudatos gondolkodásmód kialakítása az emberekben. Ez egy hosszú és munkás folyamat. Van, akinek ez természetes, van, aki megmagyarázhatatlan indíttatásból továbbra is erdőbe, garázstelepekre, zegzugokba vonszolja a lomját. Pedig látjuk, hogy van más megoldás is. Tiszta, egyszerű és ingyenes.

[stextbox id=”grey”]A hulladékudvar címe és telefonszáma: Kistó u. 8., 410-882. A hulladékudvar honlapján olvasható a felsorolás, hogy milyen hulladékot vesznek át a helyszínen.[/stextbox]

Bonyhádi Szilvia

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago