HALOTTAK NAPJA – Virágok, búcsúzás, tanácstalanság

November elseje és másodika, a halottak napja nekem a búcsúzásról is szól. Mitől búcsúzunk? Erre a legegyszerűbben egy másik kérdéssel tudnék válaszolni: mitől nem?

– Kezdjünk el búcsúzni – írja Márai hatvanegynéhány évesen a naplójában. Halkan, mint aki nem akar feltűnést kelteni a távozásával. Ezek a november eleji napok nekem a halottaink emléke mellett a búcsúzásról is szólnak. A készülődésről. Mi sem élünk örökké.

Ahogy az egyik régi római sírfelirat mondja: rövid, csalóka az emberi élet, cérnaszálon függ. Ezért élj igazul, vidáman, amíg teheted, és akkor a sírodban sem felejtenek el – tanácsolja az ősi bölcsesség.

Nem sírunk halottak napja környékén. Inkább útnak indulunk, színes krizantémokkal borítjuk be a sírokat, talán ezzel is elbarikádozva magunkat a haláltól. Napok óta csinosítják a sírokat az asszonyok, kosarakban, biciklin, autóval szállítják ki a virágokat. Egy kis túlzással azt is mondhatnám, szinte vidámak a sírkertek halottak napja idején. Régen nem látott ismerősök, rokonok bukkannak fel, keresik az öreg sírokat, amelyekről lassan lekopnak a betűk.

A gyerekeket nem zavarja a felnőttek tanácstalansága, tévelygése a temetőben, ők itt is tudnak önfeledten futkosni a napsütésben. Sültgesztenye- és dióscukor-árusok telepszenek a temetőkapukba. Egy kis édességgel, némi halloweenbolondsággal oldjuk a szomorúságot.

A gyász végső formája ez a temetőjárási szokás. Lehet arra gondolni, hogy még élünk, és akkor nem fáj annyira ez az egész.

Vezető fotó: Élj igazul, vidáman, amíg teheted, és akkor a sírodban sem felejtenek el – tanácsolja egy régi sírfelirat. Fotók: Veszprém Kukac