GYÁSZ – Aki számon kérte a történelemtől az embert

Sára Sándor hiteles ember és hiteles művész volt. Elhittük neki, hogy az embernél nincs semmi csodálatosabb. Filmjeiben úgy láttatta az emberi arcokat, a szemeket, hogy a néző tökéletesen értette a szereplők sorsát egyetlen hang nélkül is, a mozdulatlanság ellenére átélte a teljes drámát.

Sára Sándor alkotásai sokadszori nézésre is megrendítenek, mert azokat az ókori tragédiaszerzők igazságkeresése jellemzi. Az elesettek, a kiszolgáltatottak a filmrendező műveiben megkapják a nekik járó tiszteletet. Igazságuk kimondatik. Nem győznek, nincs diadalmenet, de többé nem lehet úgy tenni, mintha nem tudnánk róluk. A rendező-operatőr gondoskodott arról, hogy a vásznon vagy a tévé képernyőjén feltűnjenek a Gulágra hurcolt asszonyok, akiket hitük tartott életben az embertelen körülmények között. Dózsa becsapott népe. A meggyőződésükben meggyalázott kommunisták. A munkaszolgálatos zsidók, akiket magyar katonabajtársaik a Don mellett mínusz húsz fokban a földön fekve halálra locsoltak. A huszárok, akiket a határon átvergődvén a császári csapatok karjaiba kergettek.

Sára filmjeiből a magyar történelem különleges pillanatai rakhatók össze. Emberi sorsok hitelesítik, vagy ellenkezőleg, megkérdőjelezik a korabeli híradók tudósításait. A hatalom írja és közzéteszi saját történetét. A művészek célja, hogy ebben a történetben megtalálja, számon kérje az embert. Sára Sándor úgy tette ezt évtizedeken át, hogy odaláncolt bennünket az általa alkotott képhez. Nem szabadulhattunk, míg végig nem gondoltunk, mi végre is volt mindaz, amit nekünk mutat.

Játékfilmjei nem attól váltak hitelessé, hogy „beemelt” néhány képsort már forgatott dokumentumfilmjeiből. Például az 1962-es Cigányokból a megalázó hajvágást a Feldobott kőbe. Vagy a Vízkereszt című, tanyasiaknak emléket állítóból a záróképet (gyerekek a kabátjukat kitárva, szinte szárnyaikon korcsolyáznak a semmibe) mintegy megismételte a Szinbádban, csak ott a lányok siklanak a jégen tova. Nem, a képek ereje csak erősíti az üzenetet: az alkotó dolga a kiállás az elesettekért, a kiszolgáltatottakért.

Filmjeit kényelmetlennek minősítették, többnyire letiltották, évek múlva vetíthették. Ma az internet segítségével elérhetők.

Hogy mellesleg mindezt Sára Sándor fantasztikus stílusban tette, már csak ráadás. Nincs a magyar filmtörténetben még egy olyan operatőr, aki ennyire különböző rendezőket (Szabó István, Kósa Ferenc, Radványi Géza, Huszárik Zoltán, Ranódy Zoltán) szolgált volna operatőrként! Összesen 24 játékfilmet és 46 dokumentumfilmet készített. Még összeszámolni sem könnyű.

A harcot megszokta, minden forgatás, bemutató csatákon át vezetett. Nem volt másképp a Duna Televízió esetében sem, amelyet ő talált ki, szervezett meg olyanra, hogy 1999-ben az UNESCO az év kulturális televíziója címmel ismert el.

Sára Sándor rengeteget dolgozott. Nehéz sorsú emberekkel találkozott, drámájukat átélte. Sokszor látszott letörtnek, ám soha megtörtnek. Még akkor sem, amikor a legutóbbi időkben dédelgetett filmterveit pénz hiányában nem tudta megvalósítani. 86 évesen azzal biztatta magát az újra és újra elutasított pályázatok után, hogy még van ideje.

Mi vigasztalódjunk a megvalósultakkal.

Dallos Zsuzsa