Kráml Georgina civil állatvédő magánmenhelyet üzemeltet az otthonában, a Bakony lankái közt fekvő falucskában, Szápáron. Rengeteg gazdátlan, elhagyott, beteg, bántalmazott állat általa lelt gazdára, jobb körülményekre országszerte, de legfőképp a környéken.
Gina már gyerekkorában sem volt képes elmenni a megkínzott, kidobott állatok mellett. Édesanyjával felkarolták a segítségre szoruló állatokat, meggyógyíttatták, majd gazdához adták őket. Korábban önkéntesként dolgozott menhelyeken, de maga is befogadott gondoskodást igénylő állatokat. Közben védenceinek száma igencsak megugrott: 25 macska és 8 kutya él nála a hátsó udvarban, de számos egyéb háziállat is élvezi a gondoskodását.
– Rájuk úgy szokás hivatkozni, hogy haszonállatok. Amióta az eszemet tudom, utálom azt a szót, hogy haszon. Mindig mindenhez érdek fűzi az embereket. Amiből hasznot remélnek arról többé-kevésbé gondoskodnak, de látván befogadott kecskéimet még azokra sem tudtak vigyázni. Mind olyan helyről jutottak hozzám, ahol vagy nem etették, vagy a végtelenségig ellették őket.
A gidákat levágták, az anyákat meg a tejükért zsigerelték ki. Kecskéim is gazdikeresők, de csak olyan helyre adnám őket, ahol hasonló körülmények között élhetnének, mint nálam – mondja Gina, hozzáfűzvén, a leggyakoribb indíttatás, ami miatt az állatok mentésre szorulnak az a felesleges szaporulat.
(A galéria bármelyik képre kattintva megnyílik.)
– Az emberek nagy részének nincs felelősségtudata. Hazaviszik az állatot, amíg pici és cuki, de ahogy jönnek a gondok, jönnek velük együtt a kifogások is, amelyek általában a nem megfelelő tartást, majd gyakran az állatelhagyást eredményezik. Nem költenek ivartalanításra, nem érzik a fontosságát. Sajnos igen gyakori, hogy gazdás állatot kell kimenteni, ami botrányos.
A mentések sokban különbözhetnek egymástól. Nem mindegy, hogy az utcáról kerül be egy kutya, amelynek – magyarországi viszonylatban – nagy valószínűséggel nem lesz mikrochipje, holott 2013 óta kötelező, és teljesen más az, amikor rossz tartási körülmények közül kell menteni.
Gina azt is elmondja, megesik, hogy harcolni kell a gazdával, mert nem érti meg, hogy miért nem jó az állatnak a vashordó mellé láncolva éhezni, szomjazni.
– A legrosszabb, amikor nemcsak a gazdával kell megküzdeni az állat jogaiért, hanem a hatóságokkal, mert sok esetben a rendőrök, hatósági állatorvosok, jegyzők sem tudják, hogy mi a dolguk – mondja Gina.
– Az állatok elhelyezése szinte már lehetetlen, hiszen nincs olyan állatmenhely, de még civil állatmentő sem, akinél nincsen telt ház. Ginának sem könnyű a dolga amikor otthonába új állat érkezik. Eleinte karanténozni kell, mert ha nincsenek oltásai, nem lehet összeengedni a többiekkel. Természetükből adódóan sem lehet minden állatot együtt tartani a másikakkal. Ennek megoldása persze rengeteg időt, energiát, pénzt emészt fel.
– Amikor állatvédő lettem, azt vállaltam, hogy a saját lehetőségeimhez és pénztárcámhoz mérten segítek annyi állatnak, amennyinek csak tudok. Azt gondoltam, hogy ez működhet, és minél többen vagyunk, annál jobb lesz az állatvédelem az országban, de sajnos nemhogy javul, hanem inkább romlik a helyzet.
Szűk baráti kör és néhány civil ember támogatásával tudom megoldani mindezt, de így is nehezen. Semmi más nem motivál, csak a nálam maradt állatok. Azért kelek fel még mindennap, mert nekik csak én vagyok.
Gina egy átlagos napja reggel 5 órakor kezdődik, akkor kezdi el ellátni az állatokat. A feladat rengeteg, hiszen sokféle állat él nála, más és más igényekkel. A krónikus beteg állatok gyógyszereit számon kell tartani, adagolni, beadni. Igyekszik folyamatosan rendben tartani a környezetet, erre az egész napja rámegy. Félve tettem fel a kérdést, hogy vajon vannak-e örökbefogadók?
– Nagyon sok állatot adtam örökbe. Sok jó gazdi van, akik eleget tettek az örökbefogadási szerződésben leírt kötelességeknek, mint például az ivartalanítás vagy az oltási program folytatása. De egyre kevesebben vannak. A állatvédelmi törvény ellenére sajnálatos módon szinte semmivel sem javult a helyzet, ugyanis a javulást csakis rendszerszintű kezdeményezésekkel és sokkal nagyobb szigorral lehetne elérni – mondja meggyőződéssel az állatvédő, akinek határozott elképzelései vannak arra, miként lehetne jobbítani a helyzeten.
– Be kellene tiltani a szaporítást, de még a tenyésztést is, amíg menhelyen kutya van. Be kellene vezetni a közös teherviselést: kollektíven kötelezni a társadalmat arra, hogy adományozzanak addig, amíg a helyzet jobb nem lesz. Meg kellene nézni azt is, hogy kik ülnek a hivatalokban. Alkalmasak-e az adott pozícióra?
– Ne az legyen, hogy nem akarnak az emberekkel konfrontálódni, hanem igenis álljanak ki az adott állatok jogaiért – sorolja Gina a meglátásait. – Az embereket nem lehet érzékenyíteni. Van, aki megfelelő érzelmi intelligenciával születik, és van, aki nem. Ha nem tudja megfelelően tartani az állatot, akkor el kell tiltani tőle, mert nem alkalmas rá.
Szerző: Lebán Csenge
