Categories: Közélet

ÉRETTSÉGI – Ha már muszáj, miért nem augusztusban?

Figyelmen kívül kéne hagyni az érettségiket és mindenkit fel kéne venni egyetemre, mert több hely van a felsőoktatási intézményekben, mint ahányan egyáltalán jelentkeztek! Ha viszont minden áron meg kell íratni az érettségiket, akkor is el lehetne halasztani a vizsgákat augusztusig.

Ezt nemcsak Horn György, az Alternatív Közgazgadasági Technikum pedagógiai vezetője mondja, hanem számtalan kollégája, de ők nem tehetik meg, hogy névvel kiálljanak a véleményük mellett.

A vidéki iskolákban a kollégiumok fertőtlenítése okoz nagy gondot. Egyelőre sem személyzet, sem anyag nincs a láthatáron. Ráadásul az igazgatók attól félnek, hogy a következő héten kell mindent megoldaniuk, mert május elseje miatt a következő hétvégén nem lesz, aki ezzel foglalkozzon.

Igyekeznek fölmérni, hogy ki venné igénybe a kollégiumot, a számok alapján rendeznék át a szobákat. A jelenlegi előírás szerint a négyágyas termekben csak egy ember tartózkodhat. Veszprém megye minden városában meg kell nyitni a kollégiumokat Várpalotától Tapolcáig – ez nem kevés munkát jelent.

A fizikai feltételek megteremtése mellett az igazgatók arra kérik kollégáikat, igyekezzenek megnyugtatni a diákokat, mert a szorongások és a feszültségek miatt sokkal rosszabb eredmények születhetnek. Ezt tetézi az elmaradó ballagás, a nagy összegzések, összeborulások és sírások sora, amelyek felszabadítják a lelket.

Mindezek mellett a legnagyobb kihívás, hogyan állítsanak felügyelőket minden terembe, hiszen a tízfős csoportok megháromszorozzák a szükséges létszámot. Van olyan család, ahol az apa és az anya is középiskolában tanít, két kisgyermekük van otthon. Ők biztonsággal beoszthatók? A másik változat (főként vidéken, az elöregedett tantestületekben): kik kapjanak megbízást és kik felmentést? Honnan pótolják a hiányzó létszámot?

És amit csak suttogva mondanak ki: mi történik, ha május első hetében tetőzik a járvány, mondjuk az érettségi harmadik napján, amikor történelemből írnak, vagy másnap? A jelenlegi rendelkezés szerint az egész vizsgát dobhatnák ki az ablakon…

Ezt lehet tudni ma az érettségiről.

Dallos Zsuzsa

 

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago